9. fejezet - Szülinapi bonyodalmak 1.

Sziasztok!
Először is, visszakaptuk mindkét díjat Ginewrától. Nagyon köszönjük Ginewra! Remélem nem baj, de nem küldjük tovább mégegyszer.
Másodszor, meghoztuk a 9. fejezetet. Ezt a fejit két szemszögből írtuk, reméljük, hogy tetszeni fog. :) És várjuk a komikat!

"A testvérét az ember utálja is meg imádja is. A testvér, az egy olyan nagyon kedves seggfej."

(Cathy szemszöge)

Megláttam egy ismerős arcot a diákok tömegében…

-         Sebastian! – kiáltottam, odafutottam a bátyámhoz, és a nyakába ugrottam, ő meg megpörgetett a levegőben.

-         Szia, kislány! – nevette el magát és letett a földre, de én megint átöleltem.

-         Hiányoztál! – dörmögtem. – Hol voltál? És mit keresel itt?

-         Majd később. – szorított magához még egyszer, aztán elengedett. Miért jött ide? Ez a kérdés visszhangzott a fejemben, de választ sajnos nem kaptam rá. Elhatároztam, hogy amint kettesben lehetek vele, kiszedek belőle mindent.

-         Azt hittem, valami bajod esett. – öleltem meg még egyszer.

-         Nyugi, semmi bajom! – nevette el magát. – Ennyire hiányoztam?

-         Két hónapja semmit sem hallottam rólad! – förmedtem rá. - Igazán írhattál volna egy levelet!

-         Nem lehetett, sajnálom.  – nézett rám bocsánatkérően. A szemem sarkából megláttam a közeledő csajokat és a tekergőket. Remek.

-         Szia! – ért ide Becky elsőnek. Szélesen rámosolygott Sebre, és bemutatkozott. – Becky Bennett vagyok, és te?

-         Sebastian. – válaszolt Seb. Ekkor döbbentem rá, hogy még senkinek se mondtam a bátyám nevét, és mivel ő se árulta el a vezetéknevét nem tudják, hogy a bátyám. Végignéztem a reakciójukat. Becky még mindig vigyorgott, Lily és Remus érdeklődve nézte a jövevényt, míg Black és Potter kifejezetten ellenszenvesen. Amy és Pettigrew pedig már türelmetlenül várta, hogy menjünk végre kajálni.

-         Nagyon örülök, Seb! – még sose láttam ennyire felpörögve. – Ő az ikertesóm Amy Benett – kezdett el bemutatni mindenkit -, ő Lily Evans, Remus Lupin, Sirius Black, James Potter és Peter Pettigrew.

(Becky szemszöge)

-         Sebastian! – futott le Cathy a lépcsőn, és egy pasi nyakába ugrott, aki megpörgette a levegőben aztán letette. Fekete haja ugyancsak fekete szemébe lógott, és boldogan mosolygott, amikor megölelte Cathyt. Egészen jóképű… biztos Cathy pasija.

Mindenki megkövülve bámult a párra. Cathy senkinek se mondta, hogy lenne pasija. Tehát ezért rázta le mindig Siriust. De legalább nekem elmondhatta volna!

Én mozdultam meg először. Elindultam feléjük, és amikor meglátták, hogy közeledem abbahagyták a beszélgetést. Rávigyorogtam, és bemutatkoztam neki, és ő is megmondta a nevét, aztán mindenkit bemutattam. Sebastian csak biccentett nekik, aztán belesúgott Cathy fülébe. Elég közel álltam hozzájuk, hogy meghalljam.

-         Erről még beszélnünk kell. – váltott szigorúra a tekintete. Barátnőm dühösen nézett rá, aztán elfordította a tekintetét. Hoppá, csak nemhogy nem tetszik a Sebastiannak, hogy kikkel barátkozik a barátnője?

-         Valamit még nem árultál el. – váltott témát Cathy. – Miért jöttél ide? – nézett rá kérdőn Sebre.

-         Szóval még nem tudjátok.

-         Mit is? – kérdeztem vissza.

-         Én vagyok az új SVK tanárotok!  - jelentette ki Seb, mire Cathyből kitört a nevetés.

-         Ugye csak viccelsz? – kérdezte, mikor levegőhöz jutott.

-         Nem, Cathy, nem viccelek. – Cathy elkomorodott, aztán megint elkezdett röhögni, de most sokkal jobban. Nem értem, mi olyan vicces ebbe? Mondjuk én is meglepődtem, hogy egy nálunk pár évvel idősebb srácot vettek fel tanárnak, de ez akkor sem olyan nevetséges.

-         Catherine… jól vagy? – érdeklődött Lily attól félve, hogy barátnőnk megőrült. Miután két perc múlva sem hagyta abba a nevetést már én is kételkedtem egy kicsit az épelméjűségében.

-         Jól vagyok, csak… - Sebre nézett, és próbálta visszafogni a nevetését – kisebb-nagyobb sikerrel. – sötét varázslatok… kivédése… - újra röhögő görcsöt kapott, és most a Sebastian is elmosolyodott egy kicsit. – Bocs. – mondta Cathy, aztán elsietett.

-         Ebbe meg mi ütött? – csodálkoztunk.

-         Majd megnyugszik. – próbált komoly maradni Seb, de nem nagyon sikerült neki. – Ki vezet körbe a suliban? – nézett végig rajtunk, de jelentkező nem nagyon volt. Lily, Amy és a tekergők is még csak most próbáltak feleszmélni a történtekből.

-         Majd én. – ajánlottam fel.

-         Akkor menjünk. – elindultunk felfelé a lépcsőn, otthagyva a többieket.

Mikor felértük a második emeletre Seb megszólalt.

-         Szóval te Rebeka Bennett vagy?

-         Nem! – vágtam rá. – Csak Becky vagyok.

-         Oh, elnézést. Szóval, Becky. Láttam veszekedni Cathyt Blackkel. Az a szemét rámászott Catherine-re?

-         Csak egy kicsit… na, jó, nagyon, de Cathy mindig kikosarazza. – próbáltam lenyugtatni, nem hiszem, hogy Cathy díjazott volna egy párbajt közöttük. – Megmutatom neked az SVK termet. – váltottam témát. Szótlanul mentünk végig a folyosókon, aztán végül én törtem meg a csendet.

-         Cathy pasija vagy, ugye?

-         Micsoda? – nézett rám csodálkozva. – Dehogy! – mondta, majd a döbbent arcomat látva elnevette magát.

-         Én azt… azt hittem… - dadogtam.

-         A bátyja vagyok.

-         Oh… Beszélt rólad, de a nevedet nem mondta. De egy barom vagyok, hogy nem jöttem rá! – szidtam magamat.

-         Az én hibám is, nem mondtam. Mindegy, el van felejtve. És mit is mondott rólam? – érdeklődött.

Épp válaszolni akartam, amikor megjelent egy csapat mardekáros előttünk. Köztük volt Trixieke, Malfoy, Lestrange, Piton és Sirius öccse is, Regulus. Regulus már egy ideje velük lóg, Sirius próbálta észhez téríteni, de a mardisok telebeszélték a fejét, csak rájuk hallgat.

Megálltak előttünk és elfoglalták az egész folyosót, hogy ne tudjunk továbbmenni.

-         Oh, ne már, előbújtak a patkányok az odujúkból? – álltam meg Bellatrix előtt és vártam a következő párbajt. Volt egy olyan megérzésem, hogy itt most párbaj lesz. És általában a megérzéseim bejönnek.

-         Kit látnak szemeim! – gúnyolódott Trixie. – A kis szöszi csak nem szerzett magának egy pasit? Ki vagy te? – mérte végig Sebastiant.

-         Miért néz mindenki valakinek a pasijának? – kérdezte inkább csak magától Seb. – Én vagyok az új SVK tanárotok. Sebastian Drake a nevem.

-         Ez most komoly? Még egy Drake? Ugye nem annak a vérárulónak a bátyja vagy? És egyáltalán hány éves vagy te, hogy felvettek tanárnak? – zúdította rá a kérdésözönt Bellatrix.

-         Igen, még egy Drake, és Catherine bátyja vagyok. – válaszolt türelmesen, de látszott, hogy nem tetszik neki Trixie beszédstílusa, ő se díjazza, ha valaki felemeli a hangját vele szemben, akárcsak mint Cathy. - , De mit értettél azon, hogy véráruló?

-         Szóval te nem is tudod? – lepődött meg Malfoy. Sebastian egyre dühösebb lett.

-         Mit?

-         A kis hugicád…

-         Ha nem tűntök el innen öt másodpercen belül kiátkozlak titeket! – szakítottam félbe Malfoyt, és rántottam pálcát, hogy a fenyegetést komolyan vegyék.

-         Ugyan, ne próbálkozz – nevetett ki Lestrange. – Úgyse mernél megátkozni minket egy tanár szeme előtt!

-         Próbáljuk ki! – szegeztem rá a pálcát, és már készültem kimondani az átkot, de Sebastian lefogta a kezem.

-         Várj. Mondjátok el, mi van a húgommal! – szólt rájuk hangosabban, és látszott, hogy már kezdi elveszíteni a türelmét.

-         Oké, majd én elmondom. – lépett előre Trixie. – Az a kis liba annak ellenére, hogy aranyvérű, mocskos félvérűekkel és sárvérűekkel barátkozik, szégyent hozva ezzel az összes aranyvérűre. Te is annyira lealacsonyodsz a nem létező rangodról, hogy mocskos félvérekkel társalogsz – itt rám nézett undorodva -, nem elég a mocskos húgod? Ki kéne tagadni a családból, mint Blacket. Meg kell tisztítani a férgektől a nemes aranyvérű családokat!

-         Azt mondod, hogy a húgom egy féreg?

-         Pontosan! – jelentette ki Bellatrix, mire Sebastian szemében iszonyú dühöt láttam, aztán Bellatrix elkezdett fuldokolni és a földre rogyott. Malfoyék rémülten nézték a jelenetet, és gondolom az eltűnésen gondolkoztak, de nagyon. Meg akartam állítani Sebet, de nem tudtam megmozdulni. Ekkor hangokat hallottam meg, méghozzá két veszekedő hangot.

(Cathy szemszöge)

-         Mit szólnál hozzá, ha tizenhetedik szülinapod alkalmából randiznál velem egyet?

-         Melyik szót nem érted abból, hogy NEM ÉRDEKELSZ! – kiáltottam rá, mert most már nagyon elegem volt belőle. Mikor elmentem kiröhögni magam azon, hogy Sebastian SVK tanár lett, követett, és azóta nem száll le rólam.

-         És ha csak táncolnánk este? Csak egyszer! – próbálkozott kitartóan.

-         Mondd, te addig nem fogod felfogni amit mondok, amíg a gyengélkedőre nem kerülsz? És az még a jobbik eset lenne.

Felgyorsítottam a lépteimet, de még mindig ott loholt a nyomomban.

-         Itt meg mi a fene folyik? – fordultam be a következő folyosóra és egy nagyobb csoportot láttam meg. Először a mardekárosokat ismertem fel, aztán a rémült Beckyt. Mikor a mardisok végre elálltak a látószögemből megpillantottam Sebastiant és Bellatrix Blacket. Utóbbi a földön fuldoklott. – Azonnal hagyd abba, Sebastian! – kiáltottam rá a bátyámra, mivel rögtön rájöttem, hogy ő csinálja ezt Trixie-vel, de mint mindig most se hallgatott rám.

-         Te se elleneznéd, ha hallottad volna, hogy mit mondott!

-         Mondom ELÉG! – kiáltottam, mire Seb hátratántorodott, és majdnem elesett.

-         Te teljesen megőrültél az elmúlt két hónapban? – förmedt rám.

-         Te meg elfelejted, hol vagy! Most nem tehetsz meg mindent, amit jónak látsz! – próbáltam leállítani. Trixie újra kapott levegőt, és próbált feltápászkodni.

-         Dehogynem! Cru… - szegezte újra a pálcáját Bellatrixra, de megint közbe léptem.

-         Attraento fixio! – kiáltottam. Sebastian a magasba repült a pálcámból jövő lökéshullámtól, aztán egy párnázó bűbájjal tompította az esését. Felpattant majd újra támadásba lendült – ezúttal ellenem.

-         Aqua hibeo! – a pálcájából egy vízsugár lövellt ki.

-         Partis Temporus! – idéztem meg egy tűzörvényt. A tűz és a víz egymásba ütközött, próbáltam eltűntetni a Seb által megidézett vizet, de az egyre csak kezdte leszorítani a lángokat. Kimondtam még egyszer a varázsigét, de most sokkal erőteljesebben törtek elő a lángok a pálcámból, kitöltötték az egész folyosót, és Sebastian felé tartottak, a víz viszont megállította, aztán elkezdődött a kitartás harca. A két elem közül hol az egyik, hol a másik szorította vissza kicsit a másikat, de nem tudtak felülkerekedni egymáson. A két bűbáj hatalmas ereje óriási pusztítást tett. Törmelékdarabok borították be a földet, és szinte alig akadt olyan hely, ahol nem koromfekete volt a fal és a padló.

-         Mit művelnek maguk? – csattant az érkező McGalagony professzor hangja. – Azonnal hagyják abba! Az iskola területén tilos párbajozni!

Megszüntettük az átkokat, mire a tűz feloszlott, a víz viszont elárasztotta a már így is megviselt folyosót. Egy pajzsbűbájjal kivédtem a rám és a mögöttem álló Beckyre zúduló vizet. Sebastian nem küldött több átkot, de a pálcáját nem eresztette le, így inkább én sem. Farkasszemet néztünk egymással, de közben félszemmel láttam, hogy Black felszívódik egy titkos átjáró segítségével – csurom vizesen. Végül Seb lassan lejjebb eresztette a pálcáját. Viszont én elég jól ismertem már, és tudtam, hogy ez csak elterelés. Egy párbajt nem adna fel csupán egy tanár felszólítása miatt. Muszáj volt erőszakkal megállítanom. Vele együtt eresztettem le a pálcáját, és amikor nem számított volna a támadásomra villámgyorsan kilőttem egy átkot.

-         Stupor! – és a bátyám a földön landolt – ájultan. Ugye milyen kedves hugi vagyok?

-         Miért kábította el, hogyha már leeresztette a pálcáját? - fakadt ki házvezetőnőnk. – Á, hagyjuk… Ki ez? – szóval még nem tudja az új kollégája kilétét.

-         Ő a bátyám Sebastian Drake. Az új SVK tanár. - válaszoltam, majd körbenéztem, és észrevettem, hogy Trixieke és mardekárosok is leléptek, gondolom még McGali érkezése előtt.

-         Micsoda? – lepődött meg. – Erről nekem Dumbledore nem szólt! – aztán rám nézett. – Maga megtámadott egy tanárt?

-         Naná. – feleltem egyszerűen. - Felkeltsem?

-         Természetesen. És ugye tudja, hogy ennek súlyos következményei lesznek? – a legszigorúbb tekintetével nézett rám. Hűha, most meg kéne ijednem?

-         Valahogy sejtettem. – fintorodtam el, majd odaléptem a békésen szuszogó Sebhez, és belerúgtam egy kicsit. – Ébresztő, álomszuszék!

-         Mi… mi, mi történt? – ébredezett bátyuskám. -  Te elkábítottál? – nézett rám megrökönyödve, miközben feltápászkodott.

-         Talált. – válaszolt helyettem Becky. – Ő nyert. Grat, Cathy, szép párbaj volt. – próbálta könnyen venni a dolgokat, de látszott rajta, hogy megviselte kissé az elmúlt pár perc.

-         Ne viccelje el ezt a dolgot, Miss Bennett, ez komoly. Próbálja meg rendbe hozni ezt a káoszt, aztán menjen vissza a klubhelyiségébe. Én addig elintézem őket.

-         Nagy büntetést fognak kapni? – aggódott a barátnőm.

-         Ez Dumbledore professzortól függ. – remek, most el fog vinni minket Dumbihoz. -  Most menjen. – szólt a prof, és Becky elindult, de még egy „szurkolok, hogy megúszd” pillantást vetett rám. Miután eltűnt a szemünk elől McGali hozzánk fordult.

-         Kövessenek. – szótlanul mentünk utána.

Még sosem beszéltem Dumbledore-ral, és nem is voltam még a vénember irodájában, így azt se tudhattam, hogy merre van, de most igyekeztem megjegyezni az oda vezető utat. Nagyjából sikerült is. Legalábbis annyira, hogyha megpróbálnám megkeresni kábé fél órát kell csak kóvályognom. Egész jó teljesítmény, ebben a kastélyban.

Ó, hogy én milyen barom vagyok! Hiszen megtaláltuk Beckyvel a Tekergők Térképét, azon minden rajta van!

Nem volt időm ezen keseregni, mert hirtelen megálltunk egy kőszobor előtt, én meg majdnem beleütköztem Sebastianba. McGalagony habozva ránk nézett, majd vissza a szoborra.

-         Citrompor! – mondta ki a jelszót, melynek hatására a kőszörny életre kelt, és arrébb állt, így megpillanthattuk a mögötte rejtőző csigalépcsőt, amely felfelé kanyargott.

Tehát ezért tétovázott az előbb! Nem akarta kimondani előttünk a jelszót, de aztán rájöhetett, hogy Seb úgyis megtudja, mivel tanár. Tanár. A bátyám. Tanár. Még gondolatban is nagyon furcsán hangzott. Még mindig nem nagyon hiszem el, hogy a bátyám fog tanítani engem.

Ráálltunk a lépcsőre, aztán megvártuk, amíg felér a csigamozgólépcső. Fent egy tölgyfaajtó előtt találtuk magunkat, amin McGalagony habozás nélkül bement, mi meg követtük.  Egy nagy kör alakú irodába érkeztünk. A falakon régi igazgatók képei lógtak és békésen szunyókáltak – vagyis csak tettették, mert láttam, hogy az egyik gyorsan lecsukta a szemét, amikor ránéztem. Szép kis banda… Középen egy nagy íróasztal kapott helyet, mellette pedig egy fa ülőrúd volt, amin egy csodaszép főnix gubbasztott.

-         Itt várják meg az igazgató urat! – szólt McGali, aztán elment.

Odaléptem a főnix elé, mire az rámemelte a szemét és kíváncsian fürkészett.

-         Szia, madárka. – mondtam, majd meg akartam simogatni, de amikor a fejéhez közelítettem a kezem meg akarta csípni, mire én gyorsan visszarántottam, szerencsére még időben.

-         Hülye dög! – förmedtem rá dühösen, és ő is mérgesen nézett rám. – Én kedves vagyok hozzád, te meg leharapnád a karom!

-         Úgy látszik, nem nagyon kedvel téged. – nevetett ki Seb. Úgy látszik, egyelőre hanyagolja a párbaj dolgot, de biztos vagyok benne, hogy ezt nem fogja ennyiben hagyni.

-         Ha-ha. Amúgy elég gyengén fejezted ki magad. Látod, hogy néz rám? – mutattam a madárra, mire az megint meg akarta harapni a kezemet, Sebastianból meg kitört a röhögés.

-         Ne nevess! Vajon honnan szerezte az öreg ezt a főnixet? Azt hallottam, hogy gyógyító hatású a könnyük. Szerinted rá tudnám venni, hogy könnyezzen nekem?

-         Fawkes csak annak ad a könnyéból, akit méltónak talál rá. És nagyon kevés ilyen ember van. – hallottuk meg valaki hangját az ajtó felől. Megfordultunk, és megláttuk Albus Dumbledore-t teljes életnagyságban.

-         Dumbledore. – mondtam nem túl szívélyes hangon.

-         Igazgató úr! – üdvözölte Seb behízelgő hangon.

-         Miss Drake, Mr. Drake. Örülök, hogy megtisztelnek a jelenlétükkel.

-         Nem önszántunkból vagyunk itt, gondolom, tudja. – csattant eléggé barátságtalanul a hangom, Sebastian meg figyelmeztetően rámnézett.

-         Oh, igen. Kérem, foglaljanak helyet! – Seb leült az egyik székre, de én nem teljesítettem a kérést.

-         Én inkább állva maradok.

-         Ahogy gondolja. Citromport? – nyújtott felénk egy kis zacskót, amiben fehér por volt.

-         Köszönjük, de nem kérünk. – utasította vissza Seb udvariasan. Jól tette, mert ha én utasítottam volna vissza, akkor az nem lett volna ilyen udvarias. Nem igazán bírom az öreget.

Gyanakodva néztem a kis tasakra. Vajon tényleg mugli citrompor van benne, vagy rájöttem az állandó vidámsága titkára? (Most is úgy vigyorog ránk, mint egy bolond.) Vagy csak szenilis?

-         Minerva mondta, hogy milyen párbajt rendeztek, és elég kemény büntetést ajánlott nektek. – még mondott valamit, de nem igazán figyeltem rá. A tekintetem egy nagy díszes valamire vándorolt, amiben a bájitalos kis üvegcsékre hasonlító fiolák voltak elhelyezve körös-körül. Közelebb léptem hozzá, és rájöttem, hogy mi van azokban a kis fiolákban. Emlékek. Mindegyiken egy kis címke volt, amire rá volt írva valami, de nem volt időm elolvasni, mert Dumbledore hangját hallottam meg a hátam mögül. Ez mindig a hátam mögé settenkedik?

-         Látom felfigyelt az emlékgyűjteményemre. Tudja, amikor már valaki olyan idős korban van, mint én – az nem kifejezés – gondoltam magamban. -, elfelejt dolgokat. Így, én ennek megelőzése érdekében összegyűjtöttem ezekbe a kis fiolákba az összes fontos emlékemet. – tekintetével végigjárta az emlékeket, aztán visszaült a székébe. Miért van olyan érzésem, hogy az előbb nem mondott igazat?

-          Ó, jut eszembe – nézett hirtelen rám -, magának ma van a 17. szülinapja, és Miss Bennettnek és Miss Evansnek is. Gondolom ennek tiszteletére ma este nagy bulit csapnak. Csodás dolog a felnőtté válás. Boldog születésnapot kívánok neked, és add át a köszöntésemet a két barátnődnek is!

-         Köszönöm, és át fogom adni. – morogtam.

-         Ilyen csodás alkalomból elengedem a büntetését.

-         Csodás, most már elmehetek végre? – kérdeztem türelmetlenül.

-         Hát persze. – mondta, és én rögtön elindultam a kijárat felé. – Jó szórakozást!

-         Meglesz. – szóltam vissza, majd levágtattam a lépcsőn. Hát ez elég fura volt. Vajon mik lehetnek azokba az emlékekbe, mert biztos nem az, amit mondott.  Egy évszámot sikerült elolvasnom az egyik emlék fioláján, ami még jobban felkeltette a kíváncsiságom. 1942.

Úgy döntöttem, hogy megvárom, amíg Dumbledore elengedi Sebet, aztán kifaggatom a bátyámat mindenről. Várakozás közben egy csomó kérdés száguldott a fejemben, amire választ akarok kapni mindenképpen. Minél előbb ki kell derítenem, hogy mi történt akkor, 1942-ben, amikor Mardekár leszármazottja kinyitotta a Titkok Kamráját. Milyen szörny van a kamrában? Miért kaptak a szüleim és Tom Denem „Önzetlenül az iskoláért” különdíjat? Egyáltalán ki az a Tom Denem? Tudja, hogy ki ölte meg a szüleimet? Hol találom meg?

-         Min gondolkozol ennyire? – suttogott a fülembe Seb, amitől egy kicsit megijedtem, de ezt nem mutattam neki.

-         Muszáj mindig ezt csinálnod? Frászt kapok tőle, amikor hangtalanul mögém lopózol.

-         Régebben nem tudtalak így meglepni. Nagyon elkényelmesedtél mióta idejöttél.

-         Ennek ellenére még most is le tudlak győzni. – vágtam vissza emlékeztetve a csúfos vereségére. Közben elindultunk lefelé, igaz, azt még nem tudtuk, hogy hova akarunk menni.

-         Majd legközelebb én fogok győzni!

-         Ó, valaki de magabiztos. Ne bízd el magad.

-         Én? Soha! Csak reálisan látom a dolgokat. Na és milyen nagykorúnak lenni, húgocskám?

-         Igazából nem sok minden változott ezzel. Sulin kívül amúgy is varázsolhattam, és oda mentem ahova akartam ezelőtt is. – vontam vállat.

-         Még a tiltásom ellenére is mindig kiszöktél. – nevetett Seb.

-         Pedig tényleg mindent megtettél, hogy a házban tarts. – pár percig szótlanul mentünk egymás mellett elmerülve az emlékekben. Aztán végül én törtem meg a csendet.

-         Mit mondott neked Dumbi?

-         Semmi különöset. Elmondott pár mondatot a házirendről, hogy mi tilos, meg pár dolgot a tanárok munkájáról, amit nekem is el kell végeznem, aztán sok szerencsét kívánt a tanításhoz, és közben végig vigyorgott.

-         Nem normális, az biztos. Na de mit mondott Bellatrix, hogy ennyire bepipultál rá? – kérdeztem hirtelen, mire Seb arca elsötétült.

-         Olyat, ami remélem, hogy nem igaz. Mondd csak, te tényleg… - nem tudta befejezni a kérdést, mert váratlanul neki esett valami… vagy inkább valaki.

(Becky szemszöge)

Visszajöttem a klubhelyiségbe a párbaj után, amit Cathy és Sebastian csináltak. Nem semmi volt, az biztos, de az azért elég durva volt, amit Seb csinált Bellatrixxal. Majdnem megfojtotta, ráadásul pálca nélkül, még jó, hogy Cathy leállította – nem védem azt a kis ribit, de ez azért túlzás volt. McGalagony majdnem szívinfarktust kapott, amikor meglátta a katasztrofális állapotban lévő folyosót, de persze a mardisokat már nem találta ott – sajnos.

Tök fura, hogy Cathy bátyja fogja nekünk tanítani az SVK-t. Biztos jó tanár, legalábbis az átkokat nagyon jól ismeri, ez kiderült fél órával ezelőtt. Rendes srácnak tűnik, bár még az igazi személyiségét nem nagyon ismerem. Azért mondom, hogy az igazi személyiségét, mert nagyon jó emberismerő vagyok. Sebastian álarcot visel, ezzel egy teljesen más embert mutat a külvilágnak, mint amilyen valójában, akárcsak a húga, Catherine. Cathyt már egy kicsit kiismertem az elmúlt két hónap alatt, de nagyon sok mindent nem tudok róla (még), olyan dolgokat, amiket nagyon titkol a külvilág elől. Viszont sejtek pár dolgot.

Épp Cathy ajándékán gondolkodtam, mikor hirtelen eszembe jutott, hogy mit adjak neki. De egyedül nem tudom megszerezni. Sebastian kell nekem. De vajon merre lehet? Dumbledore-tól már biztos elmentek. Na, mindegy, megkeresem.

Ezzel elindultam megkeresni. Kerestem a nagyterembe, az SVK terembe (bár nem vagyok biztos benne, hogy tudja is, hogy hol van) és még a Szükség szobájába. is. (Fogalmam sem volt, hogy minek kerestem ott, mert hát pár óra alatt elég nagy teljesítmény lenne megtalálni a rejtett szobát.) Már arra is gondoltam, hogy kirándulok egyet a Tiltott Rengetegbe, hátha azt már felfedezte, amikor megláttam, hogy Cathyvel beszélget a lépcsőn lefelé menve.

-         Sebastian, Sebastian, Seb… - neki futottam, és majdnem legurultunk a lépcsőn, de szerencsére sikerült állva maradnia, és engem is elkapott. – Beszélnem kell veled. – lihegtem. Elég furán nézett rám, de azért bólintott.

-         Segítened kell. – mondtam miután arrébb mentünk. Megjegyzem, Cathy is elég furán nézett rám, mikor megaragadtam Seb kezét, és arrébb húztam.

-         Miben? – nézett rám kérdőn, de cuki ilyenkor, nem, nem erre nem gondolhatok. - ráztam meg a fejem gondolatban.

-         Cathy ajándékát megszerezni.

-         Mit akarsz neki adni, hogy nem megy egyedül a beszerzése? – érdeklődött. Körülnéztem, hogy nincs-e valaki a közelben, és bár senkit sem láttam a fülébe súgtam a választ. (Itt még a faliszőnyegnek is füle van.)

-         Honnét veszed, hogy tetszene neki?

-         Megérzés. – mondtam felnézve rá. Hitetlenkedve nézett rám. Pedig tényleg megérzés! És mint már említettem a megérzéseim általában bejönnek. Ebben az esetben teljesen biztos voltam benne.

-         Fogalmam sincs, hogy honnan van ez a megérzésed, de legyen. Viszont senki más nem láthatja, és ha elárulod valakinek, akkor… – figyelmeztetett, de én közbe vágtam.

-         Okéé. – nyújtottam el. – Köszönöm! – mondtam boldogan, aztán megöleltem. Mikor rájöttem, hogy mit csinálok, rögtön elengedtem. Sebastiant kicsit váratlanul érte ez a „támadás”, de hamar rendezte arcvonásait. 

-         Csak ezt akartad? – nézett rám kérdőn.

Még egy pillanatig elgondolkodtam, de végül megráztam a fejem és elfutottam.

(Cathy szemszöge) 

Miután Seb visszajött elkezdtem faggatni.

-         Mit akart Becky?

-         Azt nem mondhatom meg, viszont figyelj a kiscsajra, mert jók a megérzései. Nagyon jók. – figyelmeztetett. – Most mennem kell. – mondta, aztán már indult is el.

-         Várj már! Hova mész? – kiáltottam utána, de nem válaszolt. Tudtam, hogy úgysem tudok kihúzni belőle semmit, ezért sóhajtottam és elindultam a klubhelyiségbe. Mikor beléptem a csajok és a tekergők voltak csak ott, és vártak valakire – mint kiderült rám.

-         Na végre, ideért a negyedik szülinapos is! – pattant fel Black a fotelből, ahol eddig ült.

-         Nyomás fel a hálótermetekbe, és készülődjetek! – vette át a szót Potter.

-         Mi van? – méltatlankodott Lily.

-         Ki akarsz minket zárni a klubhelyiségből? – állt fel Becky is.

-         Pontosan. – felelte nyugodtan Black. – Ti kértétek, hogy mi rendezzük meg a bulit, úgyhogy hagyjatok minket dolgozni.

-         Ki kérte meg őket? – nézett dühösen ránk Lily. Amy és én rögtön rámutattunk Beckyre.

-         Ugyan, csajok, ki tudna jobb bulit szervezni a tekergőknél? – próbálta menteni magát Becky, a fiúk meg büszkén kihúzták magukat.

-         De ha elrontják az a te hibád lesz! – fenyegette meg Lily, aztán dühösen feltrappolt a hálótermünkbe, és mi követtük.

-         És nem lejönni, amíg nem szólunk! – szólt ránk még Potter. Felérve a szobánkba elkezdődött az őrült készülődés.