2011. október 24., hétfő

2. fejezet - Lehetne ennél rosszabb?

                                                    
Az a legelviselhetetlenebb, hogy még az elviselhetetlent is  el kell viselni.


..Amikor leszálltam a mozdonyról ez a gondolat futott át az agyamon: vajon milyen élet vár itt rám?
Mikor leszálltunk, már ott vártak ránk a fiákerek.  Valami nagydarab állat kiabálta, hogy minden elsős menjen hozzá. Én Beckyékkel beültem egy fiákerbe, mire az elindult. Sokan úgy tudják, hogy magától megy, pedig nem így van. Thesztrálok húzzák. A thesztrálokat csak az látja, aki már találkozott a halállal. Hát én már elég sokszor találkoztam vele, tehát látom őket. Az út további részében nem történt semmi különös. Kábé fél óra múlva begurultunk a kapun, és megláttam a Roxfortot. Hatalmas nagy kastélyként terült el több száz tornyával, a még annál is nagyobb, gyönyörű szép birtokon. Azt hiszem, párszor el fogok benne tévedni. A fiákerek a bejárattól pár méterre álltak meg, mi sorban kiszálltunk belőle, és sietősen elindultunk befelé, mert már elég hideg volt. Beléptünk a kastélyba, és egy nagy előcsarnokban találtuk magunkat, melyből még egy ajtó nyílt, jobbra pedig lépcső vezetett a felsőbb emeletekre. A diáksereg megindult az ajtó felé, így én is arra mentem, de ekkor meghallottam a nevemet a hátam mögül.
-         Catherine Drake! – szuper, most mindenki rám figyel. Hátranéztem, és megláttam egy elég szigorúan kinéző tanárt. – Kérem, jöjjön ide!
-         Vajon mit akarhat tőled McGalagony professzor? – kérdezte mellettem Becky.
-         Fogalmam sincs.
Vonakodva bár, de eleget tettem a kérésnek, és átfurakodtam magam a tömegen. Közben hallottam, amint összesúgnak a hátam mögött.
-         Ki ez?
-         Még soha nem láttam.
-         Biztos új.  
Mikor odaértem a professzorhoz, ezt mondta.
-         Szeretettel üdvözlöm itt, a Roxfortban, én Minerva McGalagony professzor vagyok a leendő átváltoztatástan tanárja, és a Griffendél ház vezetője.
-         Üdvözlöm.
Közben az utolsó diákok is bementek az ajtón.
-         Mivel új az iskolában, ezért most fogják beosztani. Gondolom, ismeri a házakat. Amikor hallja a nevét lépjen be azon az ajtón, - itt rámutatott arra az ajtóra, ahol a többiek is bementek – üljön le a székre, aztán vegye fel a Teszlek süveget, ami majd beosztja egy házba. Addig is várakozzon itt. Nekem most mennem kell. Sok sikert.
Aztán itt hagyott. Odamentem az ajtó mellé, és hallgattam a bent folyó eseményeket. Sorban mondták az elsősök nevét, akiket beosztottak. Közben én körülnéztem a helyiségben. Kőfal borította az egész termet, melyről régmúlt varázslók portréi lógtak. Olyan volt, mintha visszamentem volna az időben pár száz évvel. Szinte vibrált a levegő a mágiától. Végigfuttattam a kezem a hideg, repedezett kőfalon. Bizsergés járta át az ujjaimat. Minden át volt itatva mágiával. Varázslatos ez a kastély. Szó szerint. Ekkor meghallottam McGalagony hangját, és odakaptam a fejem. Odamentem az ajtóhoz, hogy halljam, mit mond.
-         Egy új diák érkezett ma a Roxfortba, aki utolsó évét fogja itt tölteni. Catherine Drake!
Széttártam az ajtószárnyakat, és bementem az ajtón. Öt asztal volt a teremben, négy egymás mellett, és egy velük merőlegesen. Az utóbbinál ültek a tanárok. Gyertyák lebegtek a levegőben és a mennyezeten a csillagos ég látszódott. Megláttam az egyik asztalnál a lányokat, akikkel együtt utaztam, és Sirius Blacket, aki szélesen rám mosolygott. Inkább előre néztem. A tanári asztal előtt állt egy szék, amire leültem, majd McGalagony professzor rám tett egy elég szakadt süveget, ami megszólalt a fejemben.
-         Hmm, ez érdekes. A származásod szerint a Mardekárba raknálak, de a személyiséged nem oda való. Nem is tudom…
-         Mardekár, Mardekár… - suttogtam halkan.
-         Jól hallom, a Mardekár? – kérdezi a süveg. – Miért akarsz ennyire a Mardekárba kerülni? Jó eszed van, akár mehetnél a Hollóhátba is.
-         Nem vagyok stréber! – kiáltottam fel magamban.
-         Akkor legyen a… - síri csönd.
-         GRIFFENDÉL! – kiáltja el magát.
Üdvrialgás tört ki a Griffendélnél. Mi van!? Én Mardekárt mondtam! Nem akarok a Griffendélbe kerülni! Lassan elkezdtem lépkedni az asztalhoz. Mikor oda értem megláttam Beckyt, aki mellett volt egy üres hely. Gyorsan célba vettem, és bevetettem volna magam a székbe, ha nem ült volna át Black, viszont a lendület miatt már nem tudtam megállni, így belevetődtem az ölébe.
-         Na, ezt nem mások előtt kéne cica, de ha ennyire szeretnéd, kaja után feljöhetsz hozzám.
-         Most már elegem van belőletek, pasikból! - pattantam fel az öléből, és kezdtem el ordibálni - Ma már kétszer lecicáztak, és még te se hagysz békén, ha még egyszer a közelembe jössz, úgy megátkozlak, hogy anyád sem ismer meg! –felkeltem és oda fordultam a többiek felé. Mindenki engem nézett, én pedig elkezdtem beszélni  - Mi olyan érdekes? – Dörrentem rájuk. Dumbledore felállt, és így szólt.
-         Öhmm… jó étvágyat!
Mire ezt kimondta tele lett az asztal finomabbnál finomabb kajával. Erre mindenki kizökkent sokkhatás alól és nekiállt zabálni. Igen zabálni, úgy nekiesett mindenki, mintha minimum egy hete nem kaptak volna enni. Én finoman és nőiesen lerugdostam Blacket a székről, és leültem. Nem is tudom mitől nem volt étvágyam, csak turkáltam az ételt. Ez a legszörnyűbb napom. Azt hittem annál már nem lehet rosszabb, hogy itt kell peshednem egy évig. Erre az a hülye süveg berak a Griffendélbe. És még Black is szórakozik velem, de hamar meg fogja tanulni, hogy velem nem lehet csak úgy szórakozni. Nem fogok sokáig itt maradni, ezt most eldöntöttem. Megcsinálom a ’feladatom’, és elhúzok innen jó messzire.
-         Miért nem eszel? – kérdezi Becky.
-         Nem vagyok éhes.
-         Az nem lehet, hiszen alig ettél ma.
-         Elment az étvágyam Blacktől.
-         Azért egyél pár falatot, hidd el, megjön az étvágyad. Itt a legfinomabb a kaja.
Ezzel lenyomott a torkomon egy darab sült krumplit.
-         Jól van, eszek, csak hagyj békén! – mondtam lenyelve a falatot, és elkezdtem csipegetni egy kis kaját. Tényleg nem is olyan rossz.
Ekkor néztem csak körül jobban. A másik oldalamon egy hatodikos lány ült, mellette Black falta az ételt, előttem a barna hajú srác, akinek sebhely van az arcán, azt hiszem, Remusnak hívják. Ő volt az egyedüli srác aki kulturáltan étkezett. Mellette Potter pusztított egy szerencsétlen csirkét, őmellette pedig a patkányképű srác evett. Becky mellett Amy és Lily ült, így sorban. Áttértem a tanári asztalra. Középen Dumbledore foglalt helyet, aki elmélyült beszélgetést folytatott McGalagony proffal. Az igazgató másik oldalán egy kopaszodó hordóhasú ember magyarázott a balján ülő középkorú férfinak, aki nem nagyon figyelt rá. Barna haja a fekete szemébe lógott, és hosszú hegek borították az arcát. Tekintetével a diákokat pásztázta, aztán összetalálkozott a tekintetünk. Szúrós szemmel nézett rám, majd vicsorra görbült a szája. Úgy éreztem, mintha a vesébe látó szemeivel átlátna rajtam.  Egy lökést éreztem az elmémen. Megpróbált behatolni a fejembe. Azt hiszi legilimentálhat? Farkasszemet néztünk. Hiába próbálkozott, nem tudott behatolni az elmémbe. Én ekkor egy erőteljes mentális lökéssel áttörtem a védelmét, és már bent is voltam a gondolataiban, de gyorsan kiszálltam. Csak meg akartam ijeszteni, ami sikerült is. Rémülten elkapta a tekintetét, én pedig gúnyosan elvigyorodtam. Vajon ki lehet ez?
-         Becky, ki az a fickó? Az a sebhelyes? – Böktem a férfi felé, aki most már a mellette ülő tanárral beszélgetett.
-         Még soha nem láttam. Biztos az új SVK tanár.
-         Én már láttam. – szólt bele a beszélgetésbe Black, mikor sikerült lenyelnie a falatot. – Nyáron járt a szüleim házában. A minisztérium küldte, fekete mágiás cuccokat keresett, de nem talált semmit, és anyám majdnem kiátkozta a házból. Biztos auror. Kíváncsi vagyok, hogy meddig bírja.
-         Hogyhogy meddig bírja?
-         Azt beszélik, átok ül az álláson. – vette át a szót Dia. - Egy sötét varázslatok kivédése tanár sem bírja egy évnél tovább. Valami mindig történik velük, így minden évben más tanárt kapunk.
-         Tavaly mi idegeltük ki a tanárt.  – röhögött Potter. – Alig várta, hogy felmondhasson. Emlékszel Sirius, amikor kicseréltük a samponját szőrtelenítő bájitalra?
-         Sosem felejtem el. Olyan fényes lett a feje, hogy Lily macskája megtámadta, mert azt hitte a tükörképére, hogy egy másik macska. – nosztalgiázott Black. Körülöttünk mindenki elkezdett nevetni az eset hallatán. Nem lettem volna a tanár helyébe.
Miután mindenki degeszre ette magát, és a desszertek is eltűntek az asztalról – pont amikor egy sütit el akartam venni, hogy megeszem - , Dumbledore újra felállt, és elmondta év eleji beszédét.
-         Üdvözlök mindenkit újra a Roxfortban! Egy új csodálatos tanévnek nézünk elébe. Nem akarom sokáig húzni a szót, mert látom már mindenkinek leragadnak a szemei. Viszont van pár bejelenteni valóm. Az újaknak mondanám, és azoknak, akiknek még nem sikerült megjegyeznie, - itt Blackre meg Potterra nézett – hogy az iskola mellett lévő erdő tiltott terület! Emellett tiltott minden, amit Zonkó csodabazárjában lehet kapni. A teljes listát megnézhetik Frics úr ajtaján, már ha valaki odamerészkedik. Végezetül szeretném bemutatni az új sötét varázslatok kivédése tanárt, Blad professzort.
A sebhelyes pasi felállt, és bicentett a diákoknak. Komoly arcán egy csepp érzelem sem volt látható. Olyannak látszott, mint aki már sok csatát megjárt, és meg is nyert. Elég gyér tapsot kapott. Hát igen, nem tűnik túl rokonszenvesnek.  
-         Most, hogy minden fontos dolgot elmondtam, vár rátok a puha ágy. Sipirc aludni!
A diákok felálltak az asztaloktól, és elindultak a klubhelyiségeikbe, hogy álomra hajthassák a fejüket, így én is elindultam Beckyékkel.
-         Mindig ilyen? – kérdezem, miközben felkelek az asztaltól.
-         Ilyen bolond? – kérdez vissza nevetve Becky.
-         Nem éppen erre gondoltam.
-         Dehogynem. Általában ilyen, de attól még egy lángelme. Lily! – rohan oda Lilyhez, aki az elsősöket terelgeti a griffendél klubhelyiség felé. – Lily, mi a jelszó?
-         Főnix, miért? Na ne, ugye nem a titkos átjárókat akarjátok használni? Tudjátok, hogy nem szeretem, ha ott mentek! – szól utánunk, de Becky már elindult, így én is követtem Amy a nyomomban.
-         Lazíts már egy kicsit, Lily! – ezzel otthagytuk a dühöngő prefektust.
Elindultunk futva a lépcsőn, amik mozogtak, mindig máshova vezetve az erre járót. Felmentünk a másodi emeletre, és befordultunk egy hosszú folyosóra. Becky odalépett egy faliszőnyeghez és félrehúzta. Egy sötétbe vesző szűk járat tárult a szemünk elé.
-         Gyertek! – sürgetett minket Becky. Bementünk – Ez a legrövidebb út a Griffendél toronyba.  – játszotta az idegenvezetőt. – A hetedik emeletre vezet, onnan meg már csak pár folyosó a klubhelyiségig.
Némán tettük meg az utat. Körülbelül öt perc múlva megpillantottunk egy ajtót, és kiléptünk a folyosóra. Hátranéztem, és láttam amint az ajtó eltűnik mögöttünk.
-         Ha ki akarod nyitni, akkor csak fordítsd el ezt a fáklyatartót. – mutatta Amy, és az ajtó újra megjelent, majd pár másodperc múlva újra eltűnt. – Nagyon sok ilyen titkos járat van a Roxfortban.
-         Lily nem szereti használni őket, túl szabálytisztelő a szentem, de hasznosak, ha késésben vagy valahonnan. Ha akarod, megmutatjuk egyszer a többit is, bár mi nem ismerünk sokat. Ebben a tekergők a jártasak.
-         Tekergők? – Kérdeztem kíváncsian. Közben végigmentünk pár folyosón. Jobbra, balra… aztán megint balra. Jó lesz megjegyeznem, ez a suli olyan, mint a labirintus.
-         James Potter, Sirius Black, Remus Lupin és Peter Pettigrew. Ők a tekergők. A legnagyobb csínytevők a suliban.
-         És a leghelyesebbek is. – tette hozzá Becky. – Kivéve Petert.  Tudod, az a kis fickó, aki állandóan a nyomukban van. Itt is vagyunk. – fékezett le egy kép előtt, ami egy kövér nőt ábrázolt.
-         Jelszó? –kérdezte a kép.
-         Főnix– mondta Amy, mire a festmény kitárult, és mi beléphettünk a klubhelyiségbe. Kör alakú szoba volt piros és arany tapétával. Két csigalépcső vezet felfelé, gondolom, arra vannak a hálótermek. Vörös kanapék és fotelek helyezkedtek el pár asztal, és a kandalló előtt, amiben vidáman pattogott a tűz. De nem voltunk egyedül.
-         Emlegetett szamarak. – Becky leült a tekergőkkel szembeni fotelba, Amy a földre telepedett, én meg megcéloztam a fotelt.
-         Csak nem rólunk folyt a beszélgetés?
-         És ha igen?- kérdeztük egyszerre, aztán egymásra néztünk és elnevettük magunkat.
-         Ezekbe meg mi ütött? – értetlenkedtek a fiúk.
Már épp visszaszóltam volna, amikor bejöttek az elsősök Lily vezetésével.
-         Mi ilyen vicces? Beavatnátok? – kérdezte miközben leült a földre Amy mellé.
-         Csak jó kedvünk. – mosolygott a szőkeség. – Te is lehetnél egy kicsit vidámabb, Lily!
-         Kösz, majd máskor, fáradt vagyok.
Ami ezt illeti, nekem sincs valami jó kedvem egy bizonyos süveg miatt.
-         És hogy viseled Cathy, hogy nem az imádott Mardekárba kerültél? – Black hangja gúnyosan csengett.
-         Majd meglátjuk, hogy te hogy fogod viselni, Black! – Hányni tudnék az önelégült képétől! Elegem van ebből a napból, elegem van mindenből!
Felpattantam a fotelből, és elindultam a közelebb eső lépcsőhöz.
-         Másik!  - Szól az a…, miközben majd megfullad a röhögéstől a képemet látva. Hátraarcot csinálok és felszaladok a másik lépcsőn. Egy kis nehézségek árán megtalálom a szobámat, aztán ledobom magam az ágyamra, és beleordítok a párnába. Mekkora egy seggfej! Ó, merlin, mit vétettem, hogy ezzel az idiótával büntetsz?! Na, jó, elég sokat, de ennyit azért mégsem. Ráadásul ebbe a rohadt Griffendélbe kerültem! Arghh!
-         Már az első nap kibuksz? – Az ikrek jöttek, mögöttük Lily kullogott. – Még hátravan egy év.
-         Csak felidegesített egy kicsit az az idióta.
-         Szokj hozzá, általában ilyen, főleg ha egy új kihívást lát. Márpedig te az vagy számára. – Világosított fel Becky.
-         Kihívás lennék? Oké. Majd meglátjuk, ki győz.
-         Elég volt Blackből meg Potterből, még sok is mára. – Lily leheveredett az ágyára. – Beszéljünk másról. Milyen volt a nyaratok?
-         Képzeld, Párizsban nyaraltunk. – villanyozódott fel Amy. – Megnéztük az Éjfél-tornyot…
-         Az Eiffel-torony, Amy! – javította ki nevetve Becky.
-         Nem mindegy? Szóval megnéztük az Éjfél-tornyot…
Miközben mesélték a nyári élményeiket, addig én feltérképeztem leendő lakhelyemet. Kör alakú szoba volt, négy piros baldachinos ággyal, mellettük egy kis éjjeliszekrénnyel. Az ajtó mellett egy fésülködőasztal kapott helyet, tőle jobbra egy ajtó nyílt, ami egy kisebb fürdőszobába vezetett. Miután elkezdtem ásítozni, úgy döntöttem lefekszem aludni. Szobatársaim még nagyban diskuráltak, mikor engem elnyomott az álom.