Díj+11. fejezet - Bonyodalmas szülinap 3.: ajándékok

Nagyon köszönjük Lily Volturinak!

A díj szabályi:
1. Köszönd meg a díjat annak, aki gondolt rád és elküldte neked!.
2. Tedd ki a logót a blogodra!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Küld tovább a díjat 4 másik blogtársadnak!
5. Linkeld be őket!
6. Hagyj megjegyzést a blogjukon, hogy tudjanak a díjról!

7 Dolog rólunk: (Cathy aláhúzott, Becky dőlt betű, mindkettőnkre igaz)
1. Szeretjük a matekot.
2. Utáljuk a bioszt. (a tanár miatt)
3. Allergiás vagyok a napra. (én sem igazán szeretem)
4. Imádom a szombati tanítást, mert nem csinálunk semmit. (én nem, mert korán kell kelni.)
5. Most ballagunk nyolcadikból, gimibe megyek matek-fizika szakra.
6. Én fodrász szakra megyek.
7. Már ötödik éve latin táncolok. (cha-cha, rumba szamba stb.)

Akiknek küldjük:
1. Vadócka
2. Bea
3. Cherry Dreambell
4. Cathy R.


Meghoztuk az új fejezetet, olyan sok idő után. Reméljük, hogy tetszeni fog nektek. 

11. fejezet

Bonyodalmas szülinap 3.: ajándékok

"Az igazi megbocsájtás lebontja a gátakat, melyeket a sérelem épített, és idővel megnyitja a bizalom felépülésének útját."

-         Ki kezdi? – kérdezte Lily. A klubhelyiség közepén ültünk félkört alkotva, előttünk pedig egy nagy kupacban ott voltak az ajándékok.

-         ÉN ÉN ÉN! – kiáltotta kórusban Amy, Black és Potter. Becky és Lily mintha csak összebeszéltek volna megdobták a két tekergőt egy-egy lufival, akik hirtelen nem tudták hárítani, így telibe találta őket.

-         Hé, ezt meg miért kaptuk? – méltatlankodtak, mi meg csak nevettünk a duzzogó arcukon.

-         Idióták… Kezdheted te, Amy. – szólt Becky a teljesen feldobódott testvérének, akinek le sem lehetett volna kaparni az arcáról a vigyort. Jókedve rám is átragadt, és már én is alig vártam, hogy kibontsam az ajándékaimat.

Amy izgatottan vette át az első csomagot, amit Lilytől kapott, és elkezdte lehámozni róla a kék papírt.

-         Ez csodaszép! Köszönöm! – kiáltott fel Amy. A csomagolópapír alól egy üveggömb bukkant elő, amiben egy miniatűr delfin úszkált boldogan. Nézegette egy darabig, aztán nekiállt a következő csomag felfedezéséhez. A mellettem ülő Becky nagyon várta, hogy megpillanthassa Amy ajándékát, vagy lehet, hogy inkább a reakcióját az ajándékra, ami nem maradt el.

-         Ez meg mi?! – kérdezte kicsit hisztérikus hangon. Becky ebben a pillanatban röhögőgörcsöt kapott, így könnyen kitalálhattuk az ajándékozó kilétét.

-         Menj a fenébe! – dühöng Amy, de már mosolyogva. – Lilynek lesz mivel kiütnie Pottert. – ezzel odatolja a vörös hajú lánynak a különböző méretű és súlyú súlyzókat, mire Lily felemeli a legnagyobbat, és méregetni kezdi.

-         Oh, kösz. Szerintetek mennyi ideig lenne eszméletlen, ha fejbeütném ezzel? - kérdezi. Mindenki elkezdett nevetni, egyedül Potter próbált odamenni Lilyhez, de az fenyegetően felemelte a súlyos tárgyat.

-         Szerintem az jobb helyen lenne nálam… - kezdi Potter, de a lány közbeszól.

-         Ne gyere közelebb, csak ha nem akarod megtudni, hogy hány kilósak ezek a súlyzók! – figyelmeztette, és Potter jobbnak látta eltűnni a közeléből.

Közben Black elcsórt egyet, és elkezdte dobálgatni, közben pedig mondogatta, hogy „ez tök könnyű!”, de a végén kicsúszott a kezéből, és pont a lábujjára esett. Nagy nevethetnékem támadt, de próbáltam magam visszafogni, ami nem igazán sikerült. Black felpattant, és a lábát szorongatva ugrált végig a klubhelyiségben hangos „AU”-k kíséretében, aztán átbukott a fotelen és eltűnt mögötte. Itt kaptunk röhögő görcsöt, zengett a klubhelyiség a nevetéstől. Időközben a sarokban gubbasztó Sebastianról is megfeledkeztem. Amikor ránéztem egy halvány mosolyt láttam az arcán. Megérezte, hogy figyelem, és találkozott a tekintetünk, mire mindketten elkomorodtunk. Egy ideig nem hiszem, hogy ki fogunk békülni, majd ha már nem is haragszunk egymásra, túl makacsok vagyunk, mindig azt várjuk, hogy a másik lépjen először. Elmélkedésemből Black hangja rázott fel, amint előugrott a fotel mögül, és elkiáltotta magát:

-         Jól vagyok!

Mikor Black is elhelyezkedett újra Potter mellett a lábujját nyomogatva, Amy kibontotta a következő ajándékát, amiben egy könyv volt, és ez állt rajta: Fogyókúrás receptek.

-         Ti most szórakoztok velem? – fakadt ki. Black és Potter kicsit sem feltűnően hátrébb húzódtak az esetleges dühkitöréstől, ezzel egyértelműen elárulták magukat. Amy dühösen nyúlt a következő csomagért, és letépte róla a papírt. A kezébe kerülő fakanállal – merthogy az volt a csomagban – a méregtől piros fejjel elkezdte ütögetni a két tekergőt, akik kiáltozva menekültek a haragos lány elől. Senki sem „mentette” meg őket, még Remus is nevetve nézte barátait.

Miután Amy megbosszulta a fiúk tréfáját lehámozta a papírt az utolsó ajándékáról is.

-         Ez csodaszép! – ámuldozott. Remus ajándéka a számára egy kis cserépben lévő gyönyörű virág volt, ami élénksárgában pompázott.

-         Ez egy különleges virág. – magyarázta lelkesen Remus a lánynak. – A hangulatod szerint változtatja a színét. Elég ritka. Tetszik? – kérdezte izgatottan.

-         Hogyne tetszene? – méltatlankodott. – Köszönöm! – ölelte át szorosan a srácot a virággal a kezében. Remus meglepetten átkarolta a vállát, majd zavartan elhúzódott.

A kibontatlan ajándékok egyre csak fogytak. Lily kapott egy bájitalos könyvet Remustól, Beckytől egy kábé több mint száz éves könyvet „Elfeledett boszorkányvarázslatok” címmel és egy színváltoztató extratartós rúzst Amytől. Becky sminkkészletet és hajpántot kapott Amytől, egy nyakláncot Lilytől és egy tekergő-féle kütyücsomagot Pottertől és Blacktől, amiben minden benne volt, ami egy csínytevéshez szükséges. Én egy fülbevalót kaptam Amytől, sárkányos könyvet Remustól (fogalmam sincs, hogy honnan gondolta, hogy szeretem a sárkányokat, nem igazán a kedvenc állataim közé tartoznak, de azért kedvelem őket), Potter pedig egy nagy doboz csokibékát adott. Ezen eléggé meglepődtem, nem hittem, hogy kapni fogok tőle valamit, mert hát finoman szólva nem szívleltük egymást, talán még jobban utáltam, mint Blacket.

Most Potter odament Lilyhez, mire mindannyian őket kezdtük nézni. Megkérte a lányt, hogy csukja be a szemét, de az nem igazán akarta.

-         Bízz bennem, Lily.  – próbálkozott Potter.

-         Bízni?! Benned?! – nézett gyanakvóan a srácra. Potter végül addig győzködte, amíg be nem csukta a szemét, csakhogy végre hagyja abba. Viszont kikukucskált a szemhéjai között, amit a srác észrevett.

-         Ne leskelődj! Vagy muszáj lesz bekötnöm a szemed. – mikor Lily végre nyugton maradt, Potter a nyakába akasztott egy nyakláncot. Amikor a vörös hajú lány kinyitotta a szemét, csodálkozva nézett az ékszerre. A láncon egy kis szív alakú medál lógott, amiben egy smaragd kő volt.

-         James, ez… - mondta ki halkan a fiú keresztnevét, talán életében most először, mire Potter szemei kitágultak a csodálkozástól, a szemei pedig örömtől csillogtak. Lehet, hogy tényleg szerelmes Lilybe?

-         Ne mondj semmit. – hallgatatta el. – Boldog szülinapot, Lily. – mosolygott rá.

-         Köszönöm.

Lily és Potter az este további részében végig egymás mellett ültek, és beszélgettek, normális hangerővel. Ez maga volt a csoda. Lily még egy térben sem volt hajlandó tartózkodni a sráccal, most meg nevetgélnek. Az is igaz, hogy most Potter normálisabban viselkedik, mint általában szokott. Mindenki örült az egymásra találásuknak, talán csak én nem. Ki nem állhatom azt a pápaszemes idióta barmot. Nagyon remélem, hogy nem lesznek Lilyvel barátok, vagy rosszabb esetben Lily behódol neki. Ha megbántja a barátnőmet, abban a pillanatban aláírja a halálos ítéletét. Nem sok embert szeretek, de akiket igen, azokat foggal-körömmel védek. Régen ketten voltak ilyenek, aztán már csak egy, a bátyám, de mióta a Roxfortban vagyok hárommal bővült a lista.

-         Nézzétek, ezek ugyanakkorák! – mutatott Amy három csomagra, amik valóban egyformák voltak. Megfogtam az egyiket és megtapogattam.

-         Könyvnek néz ki. – mondtam, majd elolvastam a rajta lévő cetlit. – Ez a tiéd, Becky, Remustól. – adtam oda neki.

-         Köszi.

-         Ez meg a tiéd. – szólt nekem Lily, és nyomta a kezembe a csomagot. Elég nagy volt, és a súlya sem volt elhanyagolható, kábé 600 oldalasra tippeltem. Közben kiderült, hogy a harmadik ugyanilyen ajándék Lilyé, ő viszont Amytől kapta. Komolyan, mintha ezek hárman összebeszéltek volna.

Becky bontotta ki először. Egy ezüstszínű könyv volt benne, amin egy színtelen lángoló szív volt rajta. A lány belelapozott, aztán le is rakta.

-         Majd máskor jobban megnézem, most nincs kedvem olvasgatni. – mondta.

Eközben Lily és én is kibontottuk a könyvünket, ami hajszálra ugyanolyan volt, mint ami Becky mellett feküdt. Nekem még volt három ajándékom, amit még nem bontottam ki, egy nagy doboz, egy meghatározhatatlan formájú és egy kisebb hosszúkás piros színű. Az utóbbiban egy ékes díszdoboz volt, rajta egy borítékkal, aminek az elejére csupán egy mondat volt írva, és egy aláírás:

Egyedül bontsd ki!   

                Daphnee

Daphne Greengrass… Már közel 4 hónapja nem láttam. Tizenkét éves korom óta ő volt a legjobb és egyben az egyetlen barátom, de ugye mindennek vége lesz egyszer. Indulatos és lobbanékony természetéhez tökéletesen passzolt égővörös haja. Nagy pasifaló hírében állt, minden pasit megszerzett, aki tetszett neki, nem mintha az „áldozatainak” nagyon ellenére lett volna. Ez engem sose zavart, egészen addig, amíg a bátyám nem került sorra. Megpróbálta behálózni, ami Sebnek nem igazán tetszett, és ezt a tudtára is adta „drága” barátnőmnek. Nem mintha Daphnet ez nagyon érdekelte volna. Sőt, a visszautasítás miatt dühös lett, és méginkább el akarta csábítani Sebastiant. Mindezt végig a hátam mögött. Semmit sem tudtam az egészről, mindaddig, míg rajta nem kaptam.  Iszonyú dühös lettem rá, szó szerint kiátkoztam a házból. Ő volt a második ember, akiben megbíztam, és ő kihasználta ezt. Azóta ezerszer bocsánatot kért már, és azt hajtogatta, hogy hülye volt és megbánta, de nem hiszem, hogy valaha meg tudok neki bocsátani teljesen. Egy idő után feladta a próbálkozást, hogy kibéküljünk, és nem is találkoztunk többet, viszont Seb és ő barátok lettek. Bátyókám elég sokszor felhozta ezt a témát. Azt mondogatta, hogy Daphne teljesen megváltozott, de aki egyszer elveszti a bizalmamat, az nem kapja meg újra egykönnyen.

Az ajándékot összekicsinyítve elrejtettem a ruhám alá, aztán nekiláttam a következőről leszedni a szürke fényes csomagolópapírt, amikor hirtelen valaki a fülembe suttogott.

-         Remélem, látni fogom majd rajtad. – Black ült le mellém, kaján vigyorral a száján. Kérdőn néztem rá, mire ő csak intett, hogy folytassam a nem éppen szépen csomagolt valami kibontását.

Gondolhattam volna, hogy Black csomagolta… A papír szétmarcangolása közben mindenféle hülye dologra gondoltam, ami csak az ő fejében fordulhatott meg, még a legrosszabbra is felkészültem. Nagyon remélem, hogy nem egy szexi tangát vett nekem, mert akkor nem fogja megérni a holnapot… vagyis inkább a reggelt, mert már egy ideje elmúlt éjfél.

Mikor végre sikerült letépkednem a csomagolást, ezüstszínű csillogós anyagot pillantottam meg. Felemeltem, és egy pántos ezüst mini ruha bontakozott ki előttem, ami néhol kissé átlátszó volt. Odafordultam Blackhez, hogy jól kiosszam, de Sebastian megelőzött. Még reagálni sem igazán volt időm, felrántotta a földről, és már emelte is az öklét, viszont valaki lefogta a kezét. Becky beállt a haragtól izzó szemű bátyám, és az öngyilkos hajlamú idióta közé. Azt hittem, hogy Seb ellöki onnan a lányt, és meg is tette volna, de Becky valamit a fülébe súgott, amitől kissé elbizonytalanodott. Mindenki feszülten várta, mi fog történni, én inkább csak kíváncsi voltam. Pár másodpercig egymás szemébe néztek, aztán Sebastian leejtette maga mellé a kezét, Blacket pedig ellökte, aki ettől elterült a földön. Ezután kiviharzott a klubhelyiségből, és becsapta maga után a portréajtót, de olyan erővel, hogy biztos voltam benne, jó pár repedés keletkezett rajta, a Kövér Dáma pedig felriadva elkezdett sápítozni, ezzel ellentétben a klubhelyiségben síri csönd lett.

Hát ez érdekes volt. Seb még nem igazán hallgatott senkire, még rám se (igaz ez fordítva is igaz volt), főleg nem egy idegenre, akivel kevesebb mint egy napja találkozott csak.

Egy pillanatig még döbbenten álltam, aztán Seb után siettem. Amikor kiértem a folyosóra és körülnéztem, épp láttam egy ajtót becsukódni, így arra vettem az irányt. Egy üres tanteremféleségbe léptem be, Sebastian pedig az ablakon kinézve vizslatta a sötét égboltot és az erős széltől ide-oda repkedő faleveleket.

-         Nem kell féltened. Tudod, hogy soha nem fog tudni behálózni…

-         Tudom. – a hangja még mindig dühös volt, és olyan erősen szorította az ablakpárkányt, hogy elfehéredtek az ujjai. Egy percig ugyanígy álltunk, míg végre Seb kezdett lenyugodni. Elengedte az ablakpárkányt és zsebre dugta a kezét.

-         Figyelj, tényleg téged megfigyelni küldtek ide, de nem fogok utánad kémkedni. – terelte el a témát Blackről az összeveszésünk okára.

-         Nocsak, megszeged a parancsot? – gúnyolódtam.

-         Érted bármikor. – jelentette ki, mire én értetlenül néztem rá. – Nem fogok a húgom után kémkedni! – magyarázta. – Teljes mértékben megbízom benned és a döntéseidben, és nem fogok beleavatkozni a dolgaidba… de ha Black még egyszer a közeledbe megy, akkor a legszörnyűbb kínhalálban lesz része, ezt biztosíthatom… - elnevettem magam a halálkomoly arcát nézve, miközben ezt mondta, de biztosra vettem, hogy képes lenne rá. Mindig is túlzottan féltett, és ez szerintem mostantól sem lesz másképp.

-         Ezennel engedélyt adok rá, hogy végezz vele, ha hozzám mer érni. – mondtam neki nevetve, mire ő is elnevette egy kicsit magát. – Már nem haragszok rád. – jelentettem ki. – Asszem nem is tudnék sokáig.

-         Akkor szent a béke? – kérdezte reménykedve.

-         Naná. – bokszoltam bele a vállába.

Ez a kibékülés hamar ment, ugyanolyan hamar, mint ahogy a csend ránktelepedett. Mindketten elmerültünk a saját gondolatainkban. Mozgalmas egy nap volt ez, az biztos, és még nincs teljesen vége.

Délelőtt a Titkok Kamrájáról szereztem tudomást, ami kitöltötte még most is a gondolataim egy nagyobb részét. Azt már akkor eldöntöttem, hogy megkeresem azt a helyet, és kiderítem, milyen szörny van benne. Annyira nem lehet rémes, ha még nem szabadult ki magától. Aztán ha tetszik, megtartom, ha nem, kinyírom. Az az eshetőség nem fordul meg a fejemben, hogy esetleg ő nyiffant ki engem, ugyanis van egy kis tapasztalatom vad állatok terén. Már megszelídítettem egy nundut, ami nem épp egy szelíd állatának mondható.

Aztán váratlanul betoppant Seb, és kiderült, hogy újabban SVK tanárt játszik. Később Trixie-ke hisztije miatt kialakult egy testvérbáj közöttünk, amit természetesen én nyertem meg, és ami miatt Dumbi irodájában kötöttünk ki. Az öregnek jó sok emléke van „palackozva”, asszem megejtek majd egy kis látogatást nála a közeljövőben. Hátha megtudok valamit arról a titokzatos Tom Denemről és a szüleimről…

-         Még sose láttalak ilyen jól szórakozni. – rángatott ki a gondolataimból Seb.

-         Dehogynem. – mondtam miközben felültem a tanári asztalra. – Veled. Meg Daphne-val…

-         Tényleg, mi a helyzet Daphfal? Úgy tudom, már rég nem beszéltél vele. – érdeklődött túlságosan is a téma iránt. Látszott rajta, hogy jobban örülne annak, ha újra vele barátkoznék, mint „ezekkel itt”.

-         Küldött ajándékot. – mondtam, de nem mintha meglepődött volna. – Még nem néztem meg, mert azt írta benne, hogy egyedül bontsam ki.

-         Haragszol még rá?

-         Nem tudom. – tűnődtem el. – Ez akkor derülne ki, hogyha találkoznánk, és nem éreznék kényszert a megfojtására. – vicceltem el a dolgot, de mindketten tudtuk, hogy nem nyírnám ki a volt legjobb barátnőmet. Seb halványan elmosolyodott, aztán újra kínos csend borult ránk, amit megint a bátyám tört meg.

-         Miért szeretsz velük lenni? – kérdezte, és én rögtön tudtam, hogy a griffendéles bagázsra gondol.  Neki ez biztos furcsa - először nekem is az volt -, hiszen mi szinte soha nem találkoztunk aranyvérűeken kívül senkivel sem, a barátkozás gondolata meg főleg elkerült minket.

-         Ők olyan… mások…

-         Az biztos, főleg Becky… - motyogta bosszúsan, mire én elnevettem magam.

-         Na igen, Becky. Ezen szerintem meg fogsz lepődni, de nagyon jól kijövünk egymással. – igazam volt, tényleg nagyot nézett. – Mondhatni egy húron pendülünk, de néha teljesen más a véleményünk. Ő, Lily és Amy mindig nevetgélnek, állandóan jó kedvük van és hatalmas a szívük. Viszont naivak, teljesen bevették az „ártatlan kis volt magántanuló, aki nem tudna ártani senkinek” álcámat, nem is sejtik, mennyire tévednek… - nevettem fel keserűen. – Amúgy tényleg megkedveltem egy kicsit őket.

-         Szerinted Becky gyanít valamit? – kérdezte hirtelen.

-         Nem tudom, talán… Nagyon jó megfigyelő, és még jobb emberismerő. Fogalmam sincs, hogy mennyit tudhat, de az biztos, hogy tudja, hogy titkolózom mindenki előtt.

-         Fura egy lány, de… valamiért bízom benne… Hoztam neked valamit. – váltott feltűnően gyorsan témát, mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mit mondott neki a barátnőm. Elővett a zsebéből egy nyakláncot.– Boldog szülinapot, hugi. – ejtette a kinyújtott kezembe. Egy ezüst lánc volt, rajta egy karika alakú medállal, amiben három piros kő csillogott, és egy sárkány ült rajta kitárt szárnyakkal az ég felé nézve.

-         Ez gyönyörű. Köszi! – nyomtam egy puszit az arcára.

-         Feltegyem? – kérdezte, mire én bólintottam és neki adtam a nyakláncot. Mikor már a nyakamban lógott, újra megszólalt. – Lenne még valami.

Most egy gyönyörű szép rubin követ vett elő, amit egy kígyó ölelt körül.

-         A szüleink leégett házában találtam. Elég réginek tűnik.

-         Én is átkutattam a házat, de nem találtam semmit. Hogy bukkantál rá?

-         Te kereső bűbájokkal keresgéltél, én viszont kézzel kutattam. A padló alá volt elrejtve. Megvizsgáltam, és semmilyen keresőbűbájra nem reagál, sőt, egyáltalán semmire sem.

-         De hogy-hogy nem porladt el a táltostűzben?

-         Nem tudom, talán van elég nagy varázsereje ahhoz, hogy védve legyen ilyen magas szintű feketemágia ellen. Szerintem anyáé volt. Biztosan azt akarná, hogy a tiéd legyen. – mondta, majd a tenyerembe ejtette.

A rubin köré tekeredett apró kígyó, amikor hozzáért a bőrömhöz azonnal megmozdult. A csúszómászó félig letekeredett a drágakőről, és elkezdett mászni a kezemen. Meglepetten néztem Sebre, aki ugyanannyira, ha nem még jobban meghökkenve nézte az ezüst kígyót, ami most rátekeredett a gyűrűsujjamra, újra körülölelte a rubintot és mintegy gyűrűt alkotva dermedt meg a kezemen. Megpróbáltam megmozdítani, de tejesen megmerevedett, nyoma sem volt az előbbi tekergőző mozgásának. Megkíséreltem lehúzni az ujjamról, de egy tapodtat sem mozdult.

-         Ez meg mi volt? – mondta ki Seb a bennem is megfogalmazódott kérdést, amire egyikünk sem tudta a választ.

***

Lassan sétálgattunk a folyosókon. Szerencsére nem találkoztunk össze senkivel. Pár perce én is megvizsgáltam anyu gyűrűjét, de nem találtam semmit. Viszont éreztem a benne vibráló mágiát, de nem tudtam megállapítani, hogy mekkora lehet, de sajnos még azt se, hogy milyen fajta. Eggyel több megoldatlan rejtély…

Visszaérkeztünk a klubhelyiség bejáratához, ahol Seb megállt, én meg kérdőn néztem rá.

-         Azt hiszem, ideje megkeresnem a szobámat. – magyarázta. – De merre lehet? – nézett körül, mire mindketten nevetésben törtünk ki. Próbáltam elmagyarázni neki az utat, de nem hiszem, hogy könnyen meg fogja találni. Remélhetőleg nem olyan a tájékozódó képessége, mint az enyém, mert az enyém kudarcot vallott, legalábbis ebben a kastélyban.

-         Jó éjt, hugi. – adott a homlokomra egy puszit, mire én szorosan átöleltem. Egy perc meghitt ölelkezés után elindult bolyongani a kastélyban, én meg nem nagy lelkesedéssel, de visszamentem a klubhelyiségbe. Már csak a három csaj volt ott rám várva.

-         Hol voltál ennyi ideig? – kérdezte aggódva Lily.

-         Lenyugtattam a bátyámat, és kibékültem vele. – feleltem mosolyogva. – Black? – kérdeztem keserűen.

-         Miután elmagyaráztuk neki, hogy Seb a bátyád, és nem a pasid, kicsit megdöbbenve és dühösen felvonult a többiekkel. – válaszolt Becky. – Még van egy ajándékod! – mutatott egy csomagra.

-         Nem akartuk nélküled kibontani. – magyarázta Amy.

-         MI nem akartuk, TE viszont már rég kibontottad volna, ha hagyjuk. – javította ki testvérét a szőkeség.

-         Menjünk, majd fent kibontom. – fogtam az ajándékot, és felmentünk a hálótermünkbe. Ott letetettem az ágyamra, és nekiálltam kibontani. A csajok körülültek - amennyire a keskeny kis ágyon tudtak -, Amy szinte már belemászott a csomagba, annyira kíváncsi volt. A lyukacsos csomagolópapír alatt egy doboz volt, ami szintén tele volt lyukakkal. Leemeltem a tetejét, és egy fekte kis szőrpamacsot pillantottam meg. Először nem tudtam, hogy mi az, annyira össze volt gömbölyödve. Aztán elődugta a kis arcát, és kinyújtóztatta a lábait, sötétszürke szemeit pedig rám emelte. Egy kismacska volt a dobozban.

-         Jaj, de cuki! – visított fel Amy, és már nyúlt is volna érte, de Becky arrébb lökte a kezeit.

-         Ez Cathyé, nem a tiéd! – szólt rá a nővére.

A dobozban egy levél is volt, amit hangosan felolvastattak velem. Így szólt:

Boldog születésnapot, Catherine!

Remélem, tetszik az ajándékod. Mikor elöször megláttam azonnal te jutottál eszembe róla, hasonlít a természetetek. Három hetes, neve még nincs, úgy nevezed el, ahogy akarod. Abban a pár napban, amíg nálam volt, rájöttem, hogy nagyon különleges és persze imádnivaló macska, és biztos vagyok benne, hogy nálad lesz a legjobb helye.

Ui.: Találd ki, hogy ki vagyok.

Ui.2: Vigyázz, karmol.

Amint kimondtam az utolsó szót, Lily egy sikítással kísérelve majdhogynem ledobta az ágyra szegény macskát, aki rögtön odajött hozzám, és úgy nézett rám, mintha jutalmat várna azért, mert egy szép hosszú karmolásnyomot hagyott Lily kézfején. Amy kikapta a kezemből a levelet.

-         Ez olyan édees! – mondta olvadozva.

-         Túl édes. – fintorodott el Becky. – Aláírás nincs?

-         Még egy betű se. – ráztam meg a fejem.

-         Hogy fogod hívni a cicát? – kérdezte Lily.

-         Nem tudom, névadásban nem vagyok valami jó.

-         Legyen Kormi. – tanácsolta Amy.

-         A karmos szerintem találó név lenne neki. – nézegette még mindig Lily a hosszú csíkot a kezén.

-         Vagy Midnight, Dark… - sorolta Becky.

-         Miért nem nevezed el egyből sötétnek szegény macskát? – fintorgott Amy.

-         Mert az te vagy. – a két testvér megint nekiállt veszekedni, ahogy azt az idejük nagyobb részében szokták. Amíg civakodtak eszembe jutott egy név.

-         Mystic lesz a neve. – jelentettem ki. Felemeltem a cicát, hogy egyvonalban legyen a fejemmel. – Tetszik ez a név? Mystic? – kérdeztem, mire nyávogott egyet, amit igennek vettem.

Amikor letettem mellém az ágyra rögtön felmászott az ölembe és egy nyávogás kíséretében kényelembe helyezte magát. Megsimogattam a kis buksiját, aztán hátranyúlva elővettem az éjjeliszekrényem fiókjából három kis csomagot.

-         Én is készültem nektek valamivel, nehogy azt higgyétek, hogy megfeledkeztem rólatok. – mondtam mosolyogva, és odaadtam nekik az ajándékokat. Azonnal kibontották mind a hárman. Amyében egy zafír kövekkel teli karkötő, Lilyében egy smaragd köves gyűrű, Beckyében pedig egy szíves fülbevaló volt, amiben ónix kő foglalt helyet.

-         Jézusom, ez iszonyú drága lehetett. – szörnyedt el Lily.

-         Dehogy. – ráztam meg a fejem. – ha megvettem volna, akkor is csak egy nagyon kis töredéke lett volna a vagyonomnak, de már régóta a családom tulajdonában áll. Talán valamelyik ősöm szerezte valahol… vagy lopta.  – Amy kérdő nézett rám. – Tudod milyenek az aranyvérűek…

-         Ilyen drága ajándékot akkor sem kellett volna. – nézegette Lily a tényleg méregdrágának látszó ékszert.

-         De nem került semmibe, szóval vedd fel szépen. – biztattam.

-         Köszönöm! – mondták mindhárman, miután Lily még mindig bizonytalanul felhúzta a gyűrűt, aztán egy óriási ölelésben részesítettek. Miután kaptam újra levegőt még elmondtam nekik pár dolgot.

-         Nekem is van egy. – mutattam a nyakamban lógó rubint köves nyakláncra. Tettem rá egy bűbájt, hogy távolról is tudjuk majd tartani a kapcsolatot. Ha üzenni akartok egymásnak, akkor gondoljatok rá, aztán arra, amit mondani akartok. Akkor felmelegedik majd, és a kövekben megjelennek a szavak.

-         Ez tök csúcs! – lelkendezett Amy.

-         És még van egy meglepetés képességük, én sem tudom pontosan, hogy mi az, ugyanis csak akkor aktiválódik, ha mind a négyen felvesszük. Bűbájokkal már nagyjából rájöttem, hogy mi az, de azt szeretném, hogy ti jöjjetek rá.

-         Mondd el, légyszi! – könyörögtek, de tartottam a szám. Húsz perc után már eléggé idegesítő volt, de kitartó típus vagyok. Mivel már eléggé fáradtak voltunk, átöltöztünk hálóingbe, és az ágyban beszélgettünk tovább. Megvitattuk az egész napot, ők inkább a rejtélyes ajándékozómat kilétét, és az ékszerek képességét találgatták, én inkább csak csendben elmerültem a gondolataimban. A beszélgetés nem tartott sokáig, már nagyon álmosak voltunk, negyed óra dumálás után egymás után merültünk mély álomba, ami az én esetemben álmok tömkelegét jelentette.

Az ajándékok képeit feltettük a galériába.