12. fejezet - Éjszakai látogatás

 "Ha tiltják, megteszem, tanítják, nem hiszem, nem adják, elveszem, mert csak így élvezem."

Reggel a késői lefekvés ellenére is korábban keltem, mint általában – legalábbis a többiekhez képest. Mystic egészen eddig az ölemben szunyókált, de mikor megmozdultam rögtön felébredt, és dorombolva odadörgölődzött hozzám. Elkezdtem simogatni, és még mindig az ágyban fekve gondolkodtam azon, hogy mikor fogom megszerezni Dumbledore emlékeit, meg hogy hogy kezdek bele a Titkok kamrájának felkutatásába, aztán hirtelen ötlettől vezérelve megkerestem a tekergők térképét, és böngészni kezdtem a kastélyt – mondjuk Mystictől elég nehéz volt. Erről jut eszembe, a tekergők még észre se vették, hogy eltűnt a térképük. Sűrűn használhatják…

Igazából nem is tudtam, hogy mit keresek rajta. A legérdekesebb, amit találtam, az az volt, hogy Lumpsluck a prefektusi fürdőben lubickol. Meg tudom érteni, egyszer én is kipróbáltam, tényleg baromi jó. Öt perc után felhagytam a keresgéléssel, és nagy nehezen rávettem magam, hogy kimásszak az ágyból. Majd valamikor kikérdezem Lestrange-et a kamráról, hátha többet is tud, mint amit tegnap elmondott. Bár lehet, hogy előbb az emlékekkel kéne kezdenem, talán van valami az egyikben, aminek köze van a kamrához. Gondolom az öreg már akkor is itt volt, amikor először kinyitották.

Adni kéne valamit enni újdonsült kiscicámnak. De mit? Szerintem itt semmi ehető nincs számára, hacsak az egyhetes muffin nem számít annak, bár nem hiszem. Mystic azonban hamar föltalálta magát. A szekrény mögé nyúlogatott be, mire a bútor másik oldalán egy egér szaladt ki. Jé, nem is tudtam, hogy van egerünk… lehet, hogy már az a muffin sincs meg…

Mystic rögtön a rémülten iszkoló „kaja” nyomába eredt, de sajnos elkésett – a kisegér egy pici lyukon át kimenekült a veszélyzónából… oh, szóval a fal is lyukas… ezt eddig észre se vettem. Mystic csalódottan ugrott fel az ölembe, és nyávogva kunyizott volna tőlem kaját, amivel pillanatnyilag nem tudtam szolgálni. Majd lemegyek a konyhába, ott biztos akad neki valami.

Eszembe jutott, hogy tegnap kaptam egy ajándékot, amit még nem nyitottam ki. De hova tettem? Megnéztem az éjjeliszekrényemben, a párnám alatt, aztán benéztem az ágy alá is, ahol végre sikerrel jártam. Kétszeresen is. A piros díszdobozon a tegnap este kiszabadult pók ült, és úgy látszik, kényelmesnek találta, mert aludt is. Mystic persze rögtön utánam észrevette a nyolclábú állatot, és játszani szándékozott vele. Bemászott az ágy alá, és ütögetni kezdte a mancsaival szegény rémült pókot, aki rögtön menekülésbe kezdett a macskával a nyomában. Még Mystic előtt megkaparintottam a pókot, és visszaraktam gyorsan a helyére, mielőtt a kiscicám gyomrában végezné. Becky dührohamot kapna, ha megtudná, hogy a kis háziállata reggeli lett… Mystic most a ketrecbe nyúlkált be, de nem érte el a már így is halálra rémült állatot.

Leültem az ágyra az ajándékommal, és leemeltem a dobozról a tetejét. A csodálkozástól tátva maradt a szám. Egy csodaszép ezüst tőr feküdt a dobozban, aminek a nyelén és a pengéjén is végig vörös metszett minták voltak. Óvatosan kivettem a bársonydobozból, és úgy fogtam, mintha extratörékeny üvegből lenne, pedig nagyon is masszív volt. A penge éle nagyon élesnek látszott, így inkább nem nagyon tapogattam. A tör nyele egy viszonylag átlátszó üreges kristályféleség volt, ami félig volt vörös porral. Vajon mire lehet ez a por jó? Jobban megnéztem a dobozt, kiszedtem az alját, és sejtésem bevált, ugyanis egy levél lapult benne. Daphne kézírását véltem felfedezni rajta.

Szia, Cathy!

Remélem, megkapod ezt az ajándékot, mert ha Sebastian elhagyja, akkor belenyomom a fejét a thesztrálszarba.

Elnevettem magam régi barátnőm mondatán. Fenyegetéseit komolyan kell venni, mert tényleg beváltja. Van két thesztrálja, amik irtó büdöset tudnak produkálni. Aki öt méternél közelebb megy hozzá, annak garantált egy tizenkét órás mély alvás. Szóval Sebnek is köze volt ehhez, ezt majd még megbeszélem vele – gondoltam bosszúsan.

Bocsánatot nem fogok kérni tőled többször, kértem már elégszer, ha megbocsájtasz, örülök neki, ha nem, akkor így jártam. Ugye tudod, hogy hiányzol? Itt mindenki olyan rideg és unalmas, szerintem azt se vennék észre, ha eltűnnék a balfenéken.

De térjünk rá az ajándékodra. Vagy húsz boltot bejártam, mire megtaláltam ezt a tőrt. Amikor megláttam, rögtön tudtam, hogy ez neked való. Át van itatva feketemágiával, tehát nem fog rozsdásodni, eltompulni vagy eltörni. Ha a pengét belemártod a nyelében lévő porba, akkor a legkisebb karcolás is halálos lehet. Remélem, hogy tetszik, ha meg nem, akkor küld vissza, mert nekem igen. Oh, de nem is írtam még, hogy

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Bárcsak már én is 17 lennék, végre itt tudnám hagyni ezt a szar sulit. Igaz, a Durmstrang jobb, mint a Roxfort – őszintén sajnállak, hogy oda jársz -, de az éjszakai kiruccanásaink nélkül dögunalmas itt az élet. Hallottad, hogy Karkarov lett az igazgató? Tökre dilis az ürge, azt beszélik róla, hogy halálfaló. Ez még nem is lenne baj, de tényleg idegbajosan viselkedik. Amióta itt van, feketemágiát is tanulunk. Talán ez az egyetlen jó dolog ezen a helyen.

Ha képes vagy velem újra szóbaállni, akkor találkozzunk egy hét múlva szombaton, ahol szoktunk.

                      Egy unatkozó csajszi

Keserűen elmosolyodtam Daphne levelén. Mindig is szeretett panaszkodni, most egy kicsit vissza is fogta magát. A tőrt imádom, szóval ne is álmodjon róla, hogy visszaküldöm. Eddig nem hallottam tőle, hogy ennyire utálná a Durmstrangot, nem is értem, hogy miért, Seb szeretett odajárni. Azon meglepődtem, hogy Karkarov lett az igazgató, hallottam már róla, nem valami nagy szám a pasas.

Hihetetlen, hogy még mindig reménykedik abban, hogy újra barátok lehetünk. Ő unatkozik egy kicsit, én meg rögtön ugorjak neki megbocsátani… Na, arra várhat…

Elrejtettem a tőrt a bőröndöm egyik rejtett rekeszébe, aztán elindultam volna a konyhába, de Mystic mindenáron velem akart jönni. Végül ő győzött. Egész úton végig a nyomomban loholt, le se lehetett volna rázni. Sokat nevettem rajta útközben, nagyon aranyos volt, amikor lefelé botorkált a lépcsőkön. Mivel még nagyon pici volt, először majdnem leesett a lépcsőről, de aztán belejött, és rutinosan ugrált lefelé. Fölfelé már nehezebb volt, nagy nehezen mászott fel a nagy lépcsőfokokra.

A konyhában dolgozó házimanók kitörő örömmel fogadtak – már jó párszor jártunk itt a csajokkal, amikor lekéstük a nagytermi kaját. Egyből meg akarták etetni velem az egész élelmiszerkészletet. Elkeseredtek, amikor visszautasítottam, de megkértem őket, hogy Mysticnek keressenek valami ehetőt. Azonnal elhalmozták szegény macskát egy halom kajával. Adtak neki tejet, sonkát, szalámit és az egyik manó egy kókuszdióval is megpróbálta megetetni, az rejtély maradt, hogy honnan szerezte, meg miért. Végül is, játéknak bevált, ahogy egy házimanó bojtos sapkája is – az illető már kevésbé örült ennek. Elkeseredetten próbálta visszaszerezni fejfedőjét, de persze Mystic nem adta könnyen, a manó jó sok karmolást szerzett. Egyre több házimanó lett dühös Mysticre, így gyorsan felvettem a játékos kedvű macskát, és távoztam a helyiségből útközben felkapva a rúd szalámit.  

Kerestem egy nyugodt helyet a kastélyban, ahol Mysticcel az ölemben felültem egy széles ablakpárkányra. Innen csodálatos kilátás nyílt a sulibirtokra és a Tiltott Rengetegre. Bár vasárnap volt, senki sem merészkedett ki a szabadba a hirtelen jött hideg és a jeges szél miatt. 

Kibontottam Mysicnek a szalámit, amit rögtön rágni kezdett, és úgy látszott nagyon ízlett neki. Hirtelen közeledő lépteket hallottan, aztán Becky tűnt fel a folyosó végén. Egyből kiszúrt, és felém igyekezett. Mistyc jóllakottan fészkelődött be az ölembe, ezért visszacsomagoltam a szalámit, jó lesz máskor. Közben ideért a szöszi barátnőm is, aki rögtön leült velem szemben.

-         Bejártam miattad az egész kastélyt! Mit járkálsz te hajnalban?!

-         Neked is jó reggelt. – mondtam rá se nézve. – Hogy találtál meg? – kérdezem, mire felmutatja a Tekergők térképét. Hát persze…

-         Először a konyhában láttalak, de mire odaértem eltűntél, és már a Roxfort másik oldalán voltál!

-         Csak kerestem egy nyugodt helyet. – magyaráztam.

-         Az egész suli nyugodt! Vasárnap hajnal van! – kiabált velem.

-         Nyugi! Úgy csinálsz, mintha egy hete tűntem volna el. Amúgy a hajnal kissé túlzás, mindjárt tizenegy.

-         Tényleg? Akkor kicsit elnéztem az órát. – mereng el. Elvette az ölemből Mysticet, és elkezdte simogatni.  – Észre se vetted, hogy én még nem is adtam neked ajándékot? – kérdezi csalódott képpel.

-         Úgy ismersz engem, mint aki egy ilyen dolgot észre se vesz? Na hol az az ajándék?

Becky felvidult arccal vett elő a talárzsebéből egy kis fekete dobozt. Habozás nélkül emeltem le a doboz tetejét, és amit megpillantottam benne, attól tátva maradt a szám.

-         Tetszik? – kérdezte reménykedve Becky.

-         Honnan szerezted?! Nem szabadott volna behozni a Roxfortba! Te teljesen megőrültél?!

-         Mi bajod van? Szerintem egyáltalán nem veszélyes, és különben is, Sebastian hozta be…

-         Hogy mi?!  Akkor azért hívtad félre tegnap! Képes voltál behozatni vele egy ilyen cuccot?! Ki is rúghatták volna, ha megtalálják nála, sőt, akár minket is kicsaphatnának!

-         Azt hittem, hogy örülni fogsz neki… - vágott durcás arcot, amitől egyáltalán nem hatódtam meg.

-         Vibrál a feketemágiától, Becky!! – ordítottam, mire Becky sértődötten dőlt neki a falnak és nézett ki az ablakon. Megáll az eszem, még ő sértődik meg!

A kezembe vettem a fekete ingát, és azt nézve azon gondolkodtam, hogy most mit csináljak. Amint megláttam, egyből felismertem, már hallottam róla. Csak egy van belőle az egész világon, de nem igazán emlékszem rá, hogy mire jó. Abban biztos vagyok, hogy nagyon sokan rendkívül veszélyes sötét mágiás tárgynak tartják. Érzem benne a feketemágiát, ahogy hozzáérek – én egyből felismerem a sötét mágiát (meg a fehéret is), erre csak kevesen képesek -, de nem tűnik olyan veszélyesnek… igazából tetszik is…

-         Hol szerezted? – szegeztem neki a kérdést már kicsit nyugodtabban.

-         Egy boltban vettem.

-         Egy egyszerű boltban nem árulnak ilyeneket! Szóval honnan van?

-         Tényleg egy boltban vettem! – mentegetőzött, de nézésemre folytatta. – Egy Zsebpiszok közi boltban… - vallotta be végül. – Nem is tudta a boltos, hogy mi van a tulajdonában. Odaadta nekem húsz galleonért, és még boldog is volt, hogy ennyit kapott érte. – nevetett, de látva, hogy nekem még a szám széle se húzódik mosolyra hamar abbahagyta. – Mindenki azt hiszi, hogy emberek százait meg lehet ölni ezzel az ingával, pedig ez egyáltalán nem igaz. Nemhogy százakat, de még egy embert se lehet vele eltenni láb alól.  – magyarázta. Én is ezt olvastam róla, de akkor úgy látszik, hogy mégsem így van. Eltűnődve nézegettem az ingát… Végül is, jobb is így, úgysem akartam soha tömeggyilkos lenni…

-         De akkor mit tud? – kérdeztem kíváncsian.

-         Jelzi, hogyha valami feketemágiás tárgy van a közelben – huh, még jó, hogy a tőrt fent hagytam a hálóteremben. -, vagy ha valahol vagy valamin végrehajtottak már feketemágiát. Meg ha meg akarsz valakit vagy valamit találni, megmutatja, hogy hol van, bár ez nem minden esetben válik be. A hajkefémet meg Amyt már megtaláltam vele egyszer, de azt a helyes srácot, akit láttam egyszer az utcán persze nem mutatta meg, hogy hol van. – vágott csalódott képet.

-         Talán csak olyan dolgokat tudsz megkeresni vele, amik valamilyen módon kapcsolódnak hozzád. – mondtam. – Például Amy a testvéred, a hajkefédbe meg benne volt a hajad, gondolom. Jut eszembe, minek kerested te Amyt?

-         Egyszer nélkülem ment el egy buliba, aztán eltévedt. – röhögött. Ez valóban Amyre vall. Ezen én is elmosolyodtam egy kicsit.

-         Tehát tetszik? – kérdezte meg újra reménykedve Becky.  

-         Persze, hogy tetszik! – öleltem meg. – De biztos, hogy ez az az inga? Lehet, hogy nem is az a legendás inga, hanem csak egy hamisítvány. – kérdeztem, de szinte biztos voltam benne, hogy a valódi.

-         Tuti biztos. Én csak olvastam róla, de még így is felismertem, Seb is rögtön tudta, hogy mi ez, és szerintem te is… legalábbis a reakciódból ítélve. – nevette el magát.

-         De erről egy szót se senkinek!

-         Persze, majd szétkürtölöm, hogy illegális tárgy van nálunk. – mondta gúnyosan.

-         Nem tudod, hogy ki adta nekem Mysticet? –kérdeztem reménykedve, hátha ő többet tud.

-         Lenne pár ötletem, de csak abban vagyok biztos, hogy nem én voltam. Szerinted Roxfortos, vagy van valaki a sulin kívül, aki küldhette?

-         Csak Seb, de nem ő volt. Gyűlöli a macskákat.

-         Oké, akkor asszem kizárhatjuk a tanárokat, meg Friccset, Dumbledore-t és Hagridot is… így marad összesen… 358 ember.

-         Kösz, ezzel sokat segítettél… - fintorogtam. – Szűkítsük a kört. Kizárhatjuk az egész Mardekekárt, mert mióta azon versenyzünk a tekergőkkel, hogy ki tudja jobban megszívatni a mardisokat, tuti, hogy az összes gyűlöl mindkettőnket.

-         OK, akkor marad 271 személy.

-         Te ezt így tudod? – hökkenek meg.

-         Ja, mióta McGali megbízott minket tavaly azzal, hogy számoljuk meg az összes gyereket, írjuk fel a születési dátumát, a lakhelyét, a hajszínét, a szemszínét, a méretét, a súlyát, meg még sorolhatnám. Még jó, hogy azt nem kellett felírni, hogy ki hány másodpercet tanul naponta. Asszem siralmas lett volna az eredmény… Azóta tudom, hogy 93 gyerek jár a Griffendélbe, 116 a Hollóhátba – szörnyű, mennyi stréber van, nem? -,  62 a Hugrabugba és 87 a Mardekárba… ja, nem… csak 86, valakit kirúgtak a mardiból, mert lehúzott egy hugrabugost a vécén…

-         Tyűha… És hogy van az a hugrabugos?

-         Azóta egy kicsit bűzlik, de amúgy teljesen jól.

-         Úgy kéne kideríteni, hogy kitől kaptam a macskát – tértem vissza az előző témára, miután egy egyperces csönddel megemlékeztünk az eltávozott mardekárosról -, hogy megnézzük kinek van olyan írása, mint ami a levélben volt.

-         Oké. Jönnek a tekergők. – figyelmeztetett Becky. Egy másodperc múlva én is meghallottam a hangjukat. Mivel ők még nem láthattak minket, így nyugodtan beszélgettek tovább.

-         Emlékezz, James, mikor láttad utoljára a térképet?

-         De mondtam már, hogy nem emlékszem! Várj csak… amikor múltkor lementünk Roxmortsba még megvolt. Ha jól emlékszem, Peternél volt.

-         Peter, hogyha elhagytad, én a fülednél fogva lógatlak ki a csillagvizsgáló toronyból! – hallottuk Black dühös hangját.

-         Sziasztok, lányok! – köszönt nekünk oda hangosan Remus, amikor meglátott minket. Feltehetőleg azért, hogy elhallgattassa a fiúkat, nehogy meghalljuk, hogy mit beszélnek. Ha tudnák, hogy nálunk van a térképük…

Rögtön elhallgattak, és miután köszöntek nekünk néma csöndben mentek tovább…

-         Figyi, nem lenne ma éjszaka kedved egy kiruccanáshoz? – kérdeztem hirtelen ötlettől vezérelve, bár nem biztos, hogy jó ötlet volt.

-         Hova megyünk? – jött izgalomba egyből a szöszi. – Kiszökünk a kastélyból?

-         Nem, nem megyünk messze. Meglátogatunk valakit… vagyis inkább csak az irodáját…

***

-         El se hiszem, hogy ezt csináljuk.

-         Pedig nem olyan hihetetlen.

-         Neked. Ebben a fekete cuccban tökre betörőnek érzem magam.

-         Mivel éppen betörni készülünk? Jön valaki…

Behúzódtunk egy púpos banya szobra mögé, és csöndben vártunk. Friccs csoszogott el előttünk lámpását a magasba tartva. A szobor takarásában nem kellett félnünk attól, hogy észrevesz minket. Miután befordult egy másik folyosóra, folytattuk utunkat Dumbledore irodája felé.

-         És ha ott van az öreg? – aggodalmaskodott Becky.

-          Kapott egy levelet, ami miatt sürgősen távoznia kellett a suliból.

-         És ezt te honnan tudod? – értetlenkedett, mire én jelentőségteljesen ránéztem. – Ja, vagy úgy. Gondolhattam volna, hogy te írtad. – sóhajtott.

Útközben találkoztunk Mrs Norrisszal, akit bezártunk egy seprűtartó szekrénybe. A kettő közül a szekrényt sajnálom jobban – tele van már most karmolásokkal belülről, legalábbis a hangokból ítélve. Az igazgatói irodához érve megálltunk a kőszörny előtt.

-         És mi a jelszó? – kérdezte tanácstalanul Becky.

-         Citrompor! – mondtam ki hangosan, de semmi sem változott. – Pedig pár napja még ez volt. – bosszankodtam.

-         Oké, akkor találgassunk. Csokibéka, mindenizű drazsé, borsmenta… na, mi lesz már? – türelmetlenkedett. – Mirelit egér, csótánycsokor… - amint kimondta az utolsó szót, a kőszörny szabaddá tette előttünk az utat. – Csótánycsokor?! – hökkent meg a lány.

-         Ügyes. – dicsértem meg. – Oké, akkor ahogy megbeszéltük. Te őrködsz, és ha hallasz valakit közeledni, akkor figyelmeztetsz.

-         Miért nem őrködsz te? – méltatlankodott. - Törtél már be egyáltalán valakihez?

-         Meglepődnél, ha megtudnád, hogy kikhez törtem már be. – vigyorodtam el.

-         Igen? Például? – kíváncsiskodott.

-         Az mindegy. Csuklyát fel, és ne vedd le semmi esetre se, oké? És miután figyelmeztetsz, ha jön valaki, rögtön húzd el a csíkot, ne várj rám. Nem akarom, hogy miattam rúgjanak ki téged a suliból.  – miután megigazítottam a fején a csuklyát, hogy egy szőke tincs se lógjon ki, beállt egy sötét helyre, ahonnan mindent láthatott, viszont őt nem igazán vehette észre senki. – Indulok. – szóltam, aztán elindultam felfelé a csigalépcsőn.

-         Sok sikert! – szólt utánam Becky.

Felérve a csigalépcsőn kitártam a nagy tölgyfaajtót, és beléptem Dumbledore irodájába. Elővettem a pálcámat, és egy átkor szórtam a képekre, amitől sötétbe burkolóztak a vásznak, így nem láthatnak, és nem hallhatnak semmit. Odamentem az íróasztalhoz, amin különböző fura szerkentyűk voltak, és halmokban álltak a papírok. Hát, Dumbi sem rendmániás… Beleolvastam az első kezembe került levélbe, amiben egy felháborodott szülő panaszkodik, hogy a fiát megharapta egy legendás lények gondozása órán egy futóféreg. Ezen nevetnem kellett. Ilyen sötét szülőkkel sem találkoztam még. A futóféregnek nincs is foga…

Kényelmesen elhelyezkedtem az igazgatói székben, és szemügyre vettem a papírhalmot. Kicsit belekotortam, mire találtam egy csomó újságkivágást, amiket rögtön olvasni kezdtem.

1973… egy mugli járókelőt meggyilkoltak a halálos átokkal… 1974… Bristolban egy mugli születésű nőt megöltek. Brutálisan kivégeztek egy varázstalan családot 1975. karácsony estéjén…

Megkövülve meredtem az újságkivágásokra. Hirtelen magamhoz térve kapkodva olvastam tovább. Egy vastag köteg csak 1976-os és idei kiadású volt.

Egy aurort megkínoztak, és megöltek. A holtteste mellett egy rózsát találtak… Meggyilkoltak egy boszorkányt, akin szintén egy rózsát hagytak… Egyre több a rózsás gyilkosság… A halott mellett egy vérző rózsa feküdt… Lemészároltak egy auror házaspárt… A tetthelyen ismét rózsát helyeztek el… Bleeding Rose újra gyilkolt… még senki sem tudott menekülni előle… nem hagy nyomot… Ő, akit nem nevezünk nevén tanítványának tartják… a sorozatgyilkost eredménytelenül kutatják az aurorok… az emberek rettegnek a rózsás gyilkostól… Bleeding Rose újra ölt… És egy pár nappal ezelőtti: holtan találták otthonában az auror parancsnokság vezetőjét. A tettes szintén Bleeding Rose…

-         Mik azok? – halottam egy hangot az ajtó felől, mire kiejtettem a kezemből az újságkivágásokat. Már rántottam volna elő a pálcámat, amikor láttam, hogy csak Becky az.

-         Te meg mit keresel itt?! – förmedtem rá. – Világosan megmondtam, hogy őrködj!

-         Persze, majd egész végig ott ácsorgok, amíg te… újságokat olvasgatsz – mondta szemrehányóan az újságok felé bökve.

A nagy hangzavarra felébredt Dumbledore kis házikedvence, aki eddig békésen szunyókált az ülőrúdján. Nagy fekete szemeit ránk emelte, és dühösen károgott egyet, jelezve, hogy jobb lesz, ha gyorsan eltűnünk. De persze mi nem ijedtünk meg egy ingerült főnixtől, pedig lehet kellett volna. Kitárva szárnyait indult meg felém. Lehet, hogy nem kellett volna …..-nak neveznem… Felkaptam a hozzám legközelebb lévő tárgyat – ami egy tömör vasból készült teleszkópra emlékeztetett leginkább -, és megcsaptam vele. Az ütés erejétől nekirepült a falnak leverve egy volt igazgató portréját, de hamar összeszedte magát, és most Beckyt célozta meg. A barátnőm egy tömör vas teleszkóp híján a kezével próbált védekezni, nem túl sikeresen. A madár karmaival belekapaszkodott a lány hajába, de az általam kilőtt átok unszolására elengedte őt, azonban a karmai közt maradt egy szőke tincs. Az ablak felé kezdett repülni, mire én egy tűzcsóvát küldtem felé, amit a mocsok dög épphogy kikerült, viszont a hajtincs elégett. Az árulkodó bizonyíték por formájában hullott a földre, amit rögtön megsemmisítettem. Közben a rohadt kis főnix kitörve az ablakot távozott a helyiségből. Szuper, ennek a dögnek hála nemsokára társaságunk lesz.

Ebben a pillanatban lépteket hallottunk közeledni. Gyorsan behúztam magammal együtt Beckyt egy szekrénybe. Egy kis résen át leskelődtünk. Nagy meglepetésünkre egy jól ismert ember lépett be az ajtón. Arcán meglepődöttség terült szét, amikor meglátta a romhalmazzá vált irodát. Szemügyre vette a betört ablakot, aztán az íróasztal elé lépett, ezzel háttal felénk került. Hangtalanul kimásztam a szekrényből, és lopakodva lépkedtem felé, miközben előhúztam a Daphnetól kapott tőrt. Mikor közvetlenül mögé értem hirtelen átkaroltam a nyakát, a torkához szegeztem a hideg pengét, és a fülébe suttogtam.

-         Meghaltál.

Sebastian ellökte a kezem, és meghökkenve fordult velem szembe.

-         Te meg mi a fenét keresel itt? – förmedt rám.

-         Ezt én is kérdezhetném tőled. – vágtam vissza.

-         Dumbledore hívott ide, de úgy látom, most nincs itt. Ez a te műved? – mutatott körbe.

-         Nem egészen. Dumbledore rohadt kis madara bekattant. – magyaráztam. – Nemsokára társaságunk lesz, szóval azt ajánlom, lépjünk le. – figyelmeztettem. Becky még csak most kászálódott ki a szekrényből, mire Seb még jobban megrökönyödött.

-         Te meg mi a trollfost keresel itt te is?!

-         Éjszakai sétát tettem. – válaszolt halálnyugodtan.

-         Azt látom, de ide?

-         Aha. Itt jó a szellőzés. – mutatott a kitört ablakra, amin hűvös szél áramlott be. Seb a fejét fogva huppant le egy székre egy „jesszus” kíséretében.

Amíg Seb keserves képpel üldögélt, Becky meg jóízűen nevetett rajta, addig én eredeti célomhoz hűen odaléptem az ezüstösen kavargó emlékekhez. Elővettem egy kis zsákot, és elkezdtem belepakolgatni a kis fiolákat. Seb kíváncsian odajött hozzám.

-         Minek kellenek ezek neked?

-         Nem abban egyeztünk meg, hogy nem szólsz bele a dolgaimba?

-         Oké, igazad van, de tényleg le kéne lépni. – szólt.

***

Hullafáradtan ébredtem fel. Éjszaka hajnali három körül lesprinteltünk körülbelül két kilométert. Seb adott két percet, hogy eltűnjünk, mielőtt értesíti a tanárokat a betörésről, bár lehet, hogy az az idegbeteg főnix már megtette előtte, de szerencsére nem találkoztunk senkivel. A lényeg, hogy rekordot döntöttünk táv- és lépcsőfutásban, és még így is több mint tíz perc alatt tértünk vissza a klubhelyiségbe, még a titkos átjárókat igénybe véve is. A kandallóban elégettünk minden bizonyítékot, beleértve a fekete „betörő-talárunkat” is, aztán bezuhantunk az ágyba. 

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, és az első dolog, amit észrevettem, az volt, hogy csak ketten vagyunk a szobában. Lily és Amy ágya üresen állt, ellenben Becky mélyen aludt. Tekintetem az órára vándorolt, amiből így félálomban nagy nehezen azt sikerült kiderítenem, hogy tíz perce órán kellene lennünk. Á, leszarom. Egy lépést nem tudnék tenni a fáradtságtól. Milyen óránk is lesz? Egyáltalán milyen nap van? Ha tegnap nem volt suli, akkor… hétfő van. Csak kitaláltam. És hétfőn az első óránk… basszus, SVK!

Kipattantam az ágyból, aztán megpróbáltam gyorsan felébreszteni Beckyt. Amikor még többszöri böködésre és ordibálásra sem válaszolt, drasztikus módszerekhez kellett fordulnom. Berohantam a fürdőszobába, és egy pohár JÉGHIDEG vízzel tértem vissza. Nem vicc, tényleg jéghideg volt, az alatt a pár másodperc alatt, amíg a kezemben tartottam, még poháron keresztül is csakhogynem megfagyott a kezem. Mikor barátnőm egy hangos sikítással magához tért, újabb rekordot döntve érkeztünk meg az SVK teremhez. Kilihegtük magunkat, majd óvatosan beléptünk az ajtón. Szerencsénk volt, mert Seb éppen beszélt, miközben a táblára írt valamit nekünk háttal. Elkezdtünk négykézláb odaosonni a helyünkre, de félúton egy hang megállított minket.

-         Megérkeztek az elkószált bárányok. Megtudhatom, hogy miért késtek az órámról? – miközben Seb ezt mondta felírt még egy szót a táblára, és csak azután fordult felénk. Mi már teljesen felegyenesedve álltunk félúton az ajtó és a helyünk között.

-         Mi nem késtünk, csak stílusosan érkeztünk. – mondtuk egyszerre, mire elnevettük magunkat. Most már mindenki minket nézett.

-         Stílusosan késtek. – módosított Seb. – Bár nem tudtam róla, hogy a „négykézláb mászok a helyemre” stílusosnak számít. – vágott vissza, mire lehervadt a vigyor a szánkról. Szó nélkül botorkáltunk a szokásos helyünkre, azaz az ablak mellett a negyedik padba Lily és Amy mögé, de még Sebre vetettünk egy szúrós pillantást. Amikor leültünk a nem túl kényelmes székekre, csak akkor tűnt fel, hogy szinte az összes lány az első padokba ül, és nyálcsorgatva nézik a bátyámat. Ezen elnevettem magam, mire Becky megkérdezte, hogy min nevetek. Mikor elmagyaráztam neki, ő is röhögött. Hát, bátyó, ezt egyedül kell megoldanod. – gondoltam.

-         Tehát az előbb azt mondtam, hogy fel fogom mérni a képességeteket, csak a két hölgy oly kecses megjelenése félbeszakított. – Seb eme kijelentésére kapott még egy-egy mérges pillantást. Ha így folytatja, már nem csak pillantást fog kapni. Többen nevettek ezen a teremben, de a pillantásunkra abbahagyták. Fú, ennyire szuper az „abbahagyod, vagy kinyírunk” nézésünk? – Párbajozni fogtok. Álljatok fel, és rakjátok a padokat a fal mellé! – utasított minket, de mi nem akarództunk felállni.

-         Most ültünk le!

-         Hogy ti milyen lusta dögök vagytok! Pattanjatok, mert ti kezditek!

Seb betartotta a szavát, ugyanis amikor feltápászkodtunk rögtön a terem közepére parancsolt minket. A padok eltávolításával elég nagy hely szabadult fel. A többiek a fal mellett kört alkotva figyeltek minket, ahogy felvesszük a kezdőpozíciót és kiszórjuk első átkainkat. Becky ügyes volt, nem használt sokféle átkot, de azokat tökéletesen végrehajtotta. Bevallom, eléggé megnehezítette a dolgom. Nem sok emberrel találkoztam, aki ennyire jól használta volna a pálcáját ennyi évesen, sőt pár olyan átkot is használt, amik messze meghaladták a RAVASZ szintjét. Már jó öt perce párbajozhattunk, de még mindig döntetlenre álltunk. Közben Seb felhúzott egy pajzsot a „nézőtér” és közénk, pár eltévedt átok miatt. Az is nagyban megnehezítette a dolgomat, hogy nem használhattam a kedvenc átkaimat, mert a legtöbb illegális volt, ami meg nem, az csak azért, mert rajtam és Sebastianon kívül senki sem ismerte, úgyhogy gyenge kis sulis átkokat használhattam csak. Végül Seb állította le a párbajt, mondván ezt a végtelenségig is folytathatnánk, aztán megdicsérte Beckyt a szép teljesítményért.

A következő pár Lily és Potter volt. Lily sokféle átkot vetett be, amiket jól végrehajtott, viszont nem volt bennük elég erő, és kicsit lassú volt a lány, de minden tőle telhetőt beleadott. Ellenben Potter visszafogta magát, láthatóan nem akarta legyőzni a lányt. Még sose láttam eddig párbajozni - leszámítva, amikor megátkozott pár mardist, de azt nem számítanám párbajnak -, de szerintem, ha mindent beleadna, talán vetekedne Becky erejével. Lehet, hogy egyszer majd tesztelem rajta, hogy mi mindent tud…

Potter egyszerűen fejezte be a párbajt. Kivédte Lily sóbálványátkát, aztán egy pálcaintésére kirepült a lány kezéből a pálca. Meg fogom tanítani Lilyt párbajozni, mert így sose fogja tudni magát megvédeni.

Amy és Remus is párbajozott, aminek Amy hamar véget vetett. A kétbalkezes lány saját magát fegyverezte le – túl nagyot suhintott a pálcájával amikor egy lefegyverző bűbájt akart végrehajtani, így az átok visszafelé sült el. 

Seb Pipogyuszt és Pettigrew-t is kihívta párbajozni. Nagy meglepetésemre Pettigrew sokkal jobban teljesített, mint vártam tőle, valószínűleg Black és Potter tanították, de még így is hamar legyőzte Piton. Utánuk Seb két szőke lányt szólított ki, akiket csak látásból ismertem, de azt tudtam róluk, hogy amilyen szőkék, olyan sötétek belül. Ezt gondolom bátyó is észrevette, ezért választotta őket. Katasztrofálisak voltak. Az egyik fordítva fogta a pálcáját, aztán átírt egy varázsigét: Petrificus totalus helyett idézem „Pacitri.. izé ficustotal”-t mondott, aminek következtében egy növény mászott ki a padlóból, és majdnem megfojtotta . Mi meg a röhögéstől fulladtunk meg majdnem, főleg mikor a másik cicababa felgyújtotta a haját. Egy „segítőkész” mardekáros egy vödör… folyadékkal oltotta el, ami kétlem, hogy sima víz volt, ugyanis trutyizöld színű lett tőle a haja, az arcáról meg inkább nem is beszélnék… Seb miután nagyjából kiröhögte magát leküldte őket a gyengélkedőbe, aztán próbálta lecsitítani az osztályt nem nagy sikerrel, mivel ő maga is újra röhögőgörcsöt kapott.

Mikor végre mindenki lenyugodott Black és Malfoy álltak neki párbajozni. Nem is tudom, melyiknek szurkoljak jobban… A szőke hajú mardekáros halálkomolyan vette a párbajt, viszont Black játszva kivédte az összes átkát, és még kiparodizálni is volt ideje, arról nem is beszélve, hogy ő is támadott.  A párbajnak elég érdekes végeredménye lett. Black karcolásmentesen tette meg szerény tiszteletkörét a teremben, míg Malfoy a haját takarva próbált lelépni villámgyorsan a rajta röhögő diákok elől. Hosszú szőke hajkoronája most piros-arany színekben tündöklött, és amikor hátat fordított az osztálynak láthatóvá vált a kiszakadt nadrágja alatt a rózsaszín alsónadrágja, amin az „I love Griffendél!” felirat pompázott.

A következő páros két mardekáros volt. Az egyik Bellatrix volt, a másikat csak látásból ismerem, Nottnak hívják. Nem igazán figyeltem a párbajukra, és azt hiszem, hogy egy kicsit el is szundítottam, mert arra kaptam fel a fejem, hogy Bellatrix eszeveszetten ordibál.

-         Ez lehetetlen, te nem győzhetsz le engem! Te alávaló féreg! Csaltál! Biztos, hogy csaltál! Ilyen nem …- kiabált folyamatosan, amíg meg nem untam, és közbeszóltam, mert már megfájdult tőle a fejem.

-         Oh, fogd már be. Te sem vagy legyőzhetetlen. Ebbe meg nem is lehet nagyon csalni. Amilyen kívül vagy – mutattam a koromfekete hajára - olyan vagy belül is! –kiabáltam rá.

Ekkor rám szegezte a pálcáját, viszont még mielőtt kimondhatott volna egy átkot is, kiütöttem a kezéből, aztán megfogtam az első tárgyat, ami a kezembe akadt – Lily 2000 oldalas „könnyű” olvasmánya volt az -, és fejbe csaptam vele a még mindig rikácsoló pszichopatát, aki érdekes módon rögtön bekussolt, és ájultan esett össze. 

Reméljük, tetszett, várjuk a komikat. :) A tőrt és az ingát megnézhetitek a galériában. 

Cathy&Becky