2011. szeptember 13., kedd

1. fejezet - Úton végzetem felé


   „A nagy változások mindig olyankor történnek, amikor a legkevésbé várjuk őket.’’

A nap ragyogóan sütött, gyönyörű kék volt az ég, sehol sem volt egy esőfelhő, vagy viharra utaló jel. Gyönyörűen kezdődött a nap. Felkeltem, kimentem a teraszra, és gyönyörködtem az időben. Nagyon örültem neki. Pedig nem nagyon szeretem a napot. Hogy akkor mégis minek örültem? Annak, hogy végre nem esik az eső, nem fúj orkán erejű szél, és sehol egy újonnan kidőlt fa. Merthogy hetekig ilyen idő volt. Már nagyon kezdtem unni. Szóval néztem a gyönyörű napfelkeltét, a nap szikrázó sugarait, éreztem bőrömön a melegét. És akkor eszembe jutott az előző nap, a váratlanul ért bejelentés, miszerint suliba kell mennem, és a tegnap összepakolt bőrönd az ajtó mellett. Egyből elrepült a csodálatos kedvem, de jó messzire. Bevánszorogtam a szobámba és felöltöztem. Jó lassan, hátha elkésem a vonatot, majd amikor a bátyám szólt, hogy sietni kéne, fogtam a bőröndömet, leszaladtam a lépcsőn – ez nem teljesen igaz, mert nálam a korán reggel és a szaladás valahogy nem fér össze -, elbúcsúztam drága egyetlen bátyusomtól – nem kell könnyes búcsúra gondolni, szerintem örült neki, hogy végre elhúzok otthonról egy kicsit –, és elindultam a vonatállomásra. És most itt vagyok. De még be sem mutatkoztam. Catherine Drake vagyok, barna hajú, és olyan sötét szemű, hogy az már szinte fekete. Mint a kedvem. És nem tudom, hogy mi a fenét keresek itt. Ez mind egyvalaki miatt van.
  Már megint engem küldött. Miért mindig nekem kell elvégezni a piszkos munkát?  Még hogy diák legyek, minek néz ez!? És pont a Roxfortban! Annak a szenilis bolondnak a sulijában. Na, ne már! – mérgelődtem magamban, miközben a dög nehéz bőröndömet próbáltam felrakni a Roxfort Expresszre. Lehet, hogy nem csak tértágító bűbájt kellett volna ráraknom, hanem könnyítőt is. Két szekrény ruha nagyon nehéz tud lenni. Már éppen azon gondolkoztam, hogy varázslattal könnyebb lenne felrakni, amikor valaki megkocogtatta a vállam. Megszokásból a pálcámhoz nyúltam, de aztán észrevettem, hogy csak egy diák az. Le kéne szoknom erről.
-         Szia. Rabastan Lestrange vagyok. Látom, kéne egy kis segítség.
-         Megoldom egyedül is. De ha ennyire segíteni akarsz, akkor segíthetsz.
-         Már viszem is. – Mondja, miközben felkapja a rohadt nehéz bőröndömet, és tényleg viszi is a ROHADT nehéz bőröndömet.  Hú, de erős. – Te vagy az új lány ugye? Hogy hívnak, cica?
-         Közöd annyi, mint eszed. És ne hívj cicának, különben megbánod.
Kivettem a cuccomat a kezéből, és otthagytam. Én a helyében résen lennék, mert ha megint cicának hív, akkor kiérdemli a megkülönböztetett figyelmemet, ami nagyon nem jelent jót.
-         Ne csináld már, cica!
Na, ezt elszúrta.
 Üres kupét próbáltam keresni. Sorban benéztem mindenhova, de az összes tele volt. Éppen nyitottam volna ki a következő ajtót, amikor elindult a vonat, és elvesztettem az egyensúlyomat. Nekiestem valami puhának, és az a puha valami megfogott.
-         Megvagy. - hallottam egy mély hangot mögülem, mire ijedten fordultam meg. Végignéztem rajta. Egész jóképű.
-         Te ki vagy? Várj! Fekete haj, kék szem. Egy Black, ha jól sejtem.
-         Ha te már tudod a nevem én is megtudhatnám a tied?
-         Ha elmondod a teljes neved, akkor igen. Vagy csak Black vagy? - kérdeztem gúnyosan.
-         Sirius Black szolgálatodra. – mondta vigyorogva. Úgy letörölném azt az idióta vigyorát. Szóval Sirius Black. Hallottam már róla. A nemes és nagy múltú sznob család tagja, habár nem a szüleire ütött, és nem is az unokahúgára Bellatrixra. Bizony őt is ismerem, habár ő engem nem ismer. Sirius a nyáron elszökött otthonról, és ezért kitagadták. Az ilyen eseménynek hamar híre megy az aranyvérűek körében. És hát én az vagyok.
-         Catherine Drake. – mutatkoztam be. - És nem kellenek a szolgáltatásaid. – Már mentem volna tovább, kikerültem... azaz kikerültem volna, ha nem teszi a kezét elém. Ránézett a cuccomra.
-         Látom még nem találtál helyet. Gyere velem, nálunk ilyen szép hölgyeknek mindig van hely. – És megint előveszi a hülye vigyorát.
-         Kösz nem. – mondtam mogorván, és továbbmentem, Black meg csak nézett bambán. Ahogy elnéztem nem sokszor utasították vissza.
Az utolsó kupéban találtam csak helyet, három lány ült benne. Az egyiknek tűzvörös haja és zöld mandulavágású szeme volt, a másik méz szőke hajú barna szemű, a harmadik szőkésbarna és zöld szemű. Az utóbbi két lány eléggé hasonlít egymásra. Lehet ikrek. Benyitok hozzájuk.
-         Sziasztok, leülhetek? Minden kupé tele van. – kérdeztem udvariasan.
A vörös hajú lány felnézett a könyvből, amit olvasott. Ez állt rajta: Legendás lények és gondozásuk. Már a vonaton tanul? Biztos stréber.
-         Persze, itt van elég szabad hely. Amúgy én Lily Evans vagyok ők meg a barátnőim Becky Bennett, és Amy Bennett. –mondja a vörös hajú. - Te ki vagy még nem láttalak itt?
-         Catherine Drake vagyok. Új diák. - mosolyogtam rájuk. Leültem Becky mellé, aki a Reggeli prófétát olvasta.
-         Hányadikos vagy? – kérdezi Dia.
-         Hetedikes.
-         De jó, mi is…
-         hetedikesek vagyunk. – beszélt Becky és Dia felváltva.
-         Remélem te is…
-         a griffendélbe kerülsz…
-         mert akkor…
-         egy szobában leszünk. – fejezték be egyszerre.
Én meg csak kapkodtam a fejem. Nem szoktam meg, hogy két ember felváltva beszél. Lily felnézett a könyvből, és zavarodott képemet látva elmosolyodott. Tényleg elég hülyén nézhettem ki.
-         Nyugi, nem mindig így szoktak beszélni. – nyugtatott meg.
-         Csak akkor ha…
-         új emberrel találkozunk…
-         vagy ha valakit…
-         idegesíteni akarunk.
-         Remélem, én az előbbibe tartozok. – nevettem fel.
Egész kedvesnek tűnnek. Az is lehet, hogy még összebarátkozunk. Remélem. Eddig nem sok barátom volt. Nem engedtek korombeliekkel barátkozni. Sőt egyáltalán senkivel. Azt se tudhatta senki, hogy létezem. Legalábbis eddig. A madár kirepült a kalickából.  De még jobb lenne, ha nem a Roxfortba repülne. Ezen gondolatomból Lily rángatott ki a kérdésével.
-         Melyik iskolából jöttél?
-         Otthon tanultam. Magántanuló voltam.
-         Nem bánod meg, hogy idejöttél. Ez a legjobb suli. A Roxfortban mindig történik valami. Nem lesz unalmas napod. – mondja Becky.
-         Ettől félek én is. – viccelődök velük. Lehet, igaza van. Mármint abban, hogy ott mindig történik valami. Főlég, hogy én oda tartok. Reszkess Roxfort! XD
-         Ha gondolod, én segítek eligazodni. – kezdte Lily – Megmutatom, mi hol van, meg ilyesmi.
-         Köszi, az nagyon jó lenne.
-         Prefektus kisasszony mindenben a rendelkezésedre áll. – mondta Amy.
-         Prefektus vagy? 
-         Meg iskola első. – válaszol helyette Becky.
-         Hát én csak…
-         Ne szerénykedj! Te vagy itt a legjobb! – dicsérte Becky Lilyt.
-         Meg Remus. – tette hozzá Dia.
Becky elmosolyodott.
-         Most meg mi van?
-         Tudom, hogy bele vagy zúgva Remusba. Ne is tagadd!
-         Dehogy is!
Elkezdtek veszekedni. Az ikrek között sincs meg mindenben az egyetértés. Úgy látszik, hogy nem csak a bátyám meg én szoktuk néha szétátkozni egymást. Elővettem a szendvicsemet, és elkezdtem enni, mert még nem is reggeliztem. Tíz perc múlva jóllakottan dőltem hátra az ülésen, az ikrek abbahagyták a veszekedést, és Lily is a tanulást. Most naplót ír. Úgy döntöttem előhalászom a bőröndömből a tűzmágiás könyvemet, ami nem megy olyan egyszerűen, mint ahogy én azt gondoltam. Tegnap csak behajigáltam mindent, tehát a könyv a legalján volt. A lányok meg csak nézték, hogy fért be ennyi minden a bőröndömbe. Mikor végre a kezembe kaparintottam a könyvet, elégedetten csüccsentem vissza a helyemre, és elkezdtem olvasni. Amy elolvasta a könyv címét.
-         Tűzmágia a legfelsőbb szinteken? Szereted a tüzet?
-         Az a specialitásom. – mosolyodok el. Már 6 éves koromban majdnem felgyújtottam az egész házat. Apró lángocskát varázsoltam a kezembe újra és újra, aztán valahogy lángra kapott a függöny. Esküszöm véletlen volt.
Már a tizenkettedik fejezetnél tartottam, amikor Amy hozzám fordult.
-         Most fognak beosztani?  Melyik házba szeretnél kerülni?
Épp válaszolni akartam, de ekkor három fiú lépett be a kupéba. Köztük volt az a fiú is, akinek nekiestem. Az egyik srácnak kócos fekete haja van, a másik világosbarna hajú, sápadt, és van egy sebhely az arcán. Az utóbbi valahonnan ismerősnek tűnt. Bárhogy is próbáltam visszaemlékezni, nem tudtam. Vajon honnan ismerhetem?
-         Sziasztok, csajok! Szia Lily drágám! – szólalt meg a fekete hajú. Odament Lilyhez és leült mellé, mire a lány átült mellém.
-         Nem vagyok a drágád, Potter, és szállj már végre le rólam!
-         Leszállok rólad, ha eljössz velem randizni.
-         Előbb randiznék egy trollal, mint veled.
-         Ez megy már két éve. – súgta a fülembe Becky. – James randira hívja Lilyt, Lily meg kikosarazza.
-         Nem csodálom, elég bunkó Lilyvel. - mondta Amy
-         Akárcsak Black. - mondom nekik.
-         Ismered Siriust? – kérdezték egyszerre megdöbbenve.
-         Nekem jött a folyosón. - nehogy már elmondjam, hogy én mentem neki.
-         Én nem így emlékszem rá. – szólt bele az említett.
-         Rossz a memóriád. – mosolyogtam rá. – Menj el gyógyítóhoz. Bár nem hiszem, hogy segíteni tudna.
-         Hoppá, Tapi, kikosaraztak? – nevetett Potter.
-         Csak, mint téged, haver. – vágott vissza.  -  Na de Cathy ugye te eljössz velem valahova? – kérdezte meg vigyorogva és leült mellém.
-         Egy, neked csak Catherine, kettő, esetleg a kukáig megyek veled én meg vissza, míg te élvezheted az egerek társaságát, ha elférnek az egód mellett.
-         Ezt megkaptad! – röhögött fel Potter, mire Black gonoszul elvigyorodott, és odafordult Lilyhez.
-         Tudtad Lily, hogy Ágas – kezdte Black, de Potter közbeszólt.
-         Jól van abbahagytam.  – morogta.
-         Ééés…
-         Oké, oké bocsi. – mondta kényszeredetten.
-         Megbocsátok. De csak azért, mert a haverom vagy.
A harmadik srác csak röhögött a háttérben, majd odafordult Lilyhez.
-         Lily menni kéne prefektusgyűlésre.
-         Tényleg. Köszi, hogy szóltál Remus. - gyorsan elrakta a könyvét, és már ment is kifele. Gyorsan el akart tűnni Potter közeléből. Meg is értem. Ha két éve ezt csinálná velem egy pasi, már rég kinyírtam volna. A Remusnak nevezett srác ment utána. Szóval ő a másik prefektus?
-         Nyugi, drágám megvárlak itt. – szólt utána Potter.
-         Én meg remélem, hogy nem. – kiabált vissza Lil. – Mert akkor kiátkozlak.
Miután elhalt Lily és Remus siető lépteinek a zaja, Black és Potter helyet foglalt a fülkénkben.
-         Ki mondta, hogy leülhettek? – kérdeztem tőlük.
-         Ki mondta, hogy nem? – szólt vissza Potter. – Úgy látom nincs ideírva a nevetek.
-         Csajok ti nem is ellenzitek, hogy ideüljenek? – fordultam Diához és Beckyhez.
-         Engem nem zavar, csak Lilyt. – mondta Amy.
-         Nem annyira bunkók, mint te azt hiszed. Csak meg kell őket ismerni. – teszi hozzá Becky
-         Köszönöm, ezt bóknak veszem.  – Mosolygott rá Black Beckyre, mire az fülig elpirult. Becky belezúgott Blackbe? Szegény lány. Majd rákérdezek Lilynél. Mondjuk, ez engem hol érdekel? Na, mindegy.
-         Amúgy miért hazudtál? – szegezte hozzám a kérdést Black.
-         Miről is hazudtam? – tettem a tudatlant.
-         Tudod te azt.
-         Leszel szíves felvilágosítani?
-         Nem én mentem neked, hanem te estél nekem.
-         Mi van?! – kérdezi egyszerre Amy és Becky.
-         Amikor elindult a vonat nekem esett, én meg elkaptam. Még meg sem köszönte. – teszi a sértődöttet.
-         Tényleg így volt? – Becky sértődötten nézett rám. Biztos nem érti, hogy miért hazudtam. Nem szabad olyannak tűnnöm, mint akinek minden szava hazugság, tehát nem fog még egyszer előfordulni.. hogy megtudják.
-         Azt akarod, hogy bocsánatot kérjek? – kérdeztem Blacktől.
-         Az is megtenné, de ha..
-         Ne is álmodj róla! – vágtam közbe.
Potter elővette a kajáját és elkezdett enni. Nem is, inkább zabálni.
-         Melyik házba szeretnél kerülni? – hallottam a kérdést másodszorra, de ezúttal Pottertől. – Van a Griffendél, a Hóllóhát..
-         A Mardekár és a Hugrabug. – vágtam közbe. - Ismerem a házakat. A Mardekárba szeretnék kerülni.
Amy és Becky hitetlenkedve nézett rám, Black meg úgy, mint egy bolondra, Potternek meg torkán akadt a falat, és elkezdett fuldokolni. Nincs olyan szerencsém, hogy megfulladjon, mert Dia a segítségére sietett.
-         Anapneo! – mondta ki gyorsan a varázsigét, így Potter abbahagyta a fuldoklást. Black elkezdett nevetni.
-         Már majdnem elhittem. – mondta – De tényleg, melyik házba szeretnél kerülni?
-         Komolyan gondoltam. A Mardekárba. Mi a bajotok a mardekárral? – kérdeztem tőlük, mert mindegyik úgy nézett rám, mint egy közveszélyes őrültre.
-         Oda járt Tudjukki is. – mondta Becky. Ezt eddig is tudtam.
-         És?
-         Mi az, hogy és!? A legtöbb feketemágus onnan kerül ki! – kiabálta a képembe Black.
Ha tudnák, hogy én már az vagyok.
-         Bemutassalak pár mardisnak? Mind aranyvérmániás sznobok! Talán te is az vagy?
-         Aranyvérű vagyok, de sznob az nem! Gyűlölöm a sznobokat!  Nem szállnánk le a témáról?
-         Át kéne öltözni talárba, mindjárt odaérünk. – nézett az órájára Becky.
-         Fiúk kifelé! – kezdte el terelgetni Amy Blacket és Pottert.
-         Nem maradhatunk? – ez Black volt.
-         Nem, nem maradhattok! Tűnés, különben megkapod Lilytől az első büntetőmunkádat, ha visszajön!
-         Oké, oké, megyünk már. – kezd hátrálni Potter.
-         Mi van, megijedtél Lilytől?
-         Csak nem szeretném az első napomon a trófeatermet sikálni. Az majd később jön.
-         Sziasztok, csajok, majd találkozunk a lakomán. Már alig várom. – Utalt Black a korgó gyomrára.
És elmentek. Végre. Már azt hittem soha nem lépnek le. Elkezdtem öltözni, mert tényleg mindjárt oda kell érnünk, mert már sötétedik. Előhalásztam a bőröndömből a talárt. Komolyan ezt kell felvennem minden nap? Mindegy, majd átalakítom egy kicsit.
-         Lilynek már vissza kellett volna érnie. Ilyenkor már vége szokott lenni a gyűlésnek. – aggódott Becky.
-         Biztos mindjárt jön. – nyugtatta meg Amy.
Ekkor nagy hangzavar hallatszódott be kintről.
-         Vajon mi lehet az? – kérdeztem tőlük. – Mintha valakik párbajoznának.
Kíváncsian kimentünk a folyosóra.  Nagy tömeg volt, mindenki kiment megnézni, hogy mi történik. Előrefurakodtam, és megláttam Pottert, Blacket, és egy zsírós hajú… izé… denevért. Pálcát fogtak egymásra, és felváltva üvöltötték az egyre durvább átkokat. Nekidőltem a falnak, és figyeltem az eseményeket. A denevér egy kábító átkot küldött Potter felé, aki nevetve kivédte.
-         Mi van, csak ennyit tudsz, Pipogyusz?  Inkább menj, és moss hajat. Csodálom, hogy látsz attól a sok zsírtól.
-         Everti static! – küldi a következő átkot Pipogyusz, ami mellé megy.
-         Tényleg nem látsz a zsírtól – nevette ki Black. -, ha két méterről nem találsz el.
-         Fogd be te korcs! Engem legalább nem tagadott ki az anyám! – vágott vissza.
Black ekkor pöccent be, de nagyon.
-         Capitulatus! – kirepült Pipogyuz kezéből a pálca. – Levicorpus! – és íme Pipogyusz a levegőben lóg… fejjel lefelé.
-         Mi folyik itt? - Hallatszódott a kérdés, és Lily próbált átjutni a tömegen. – Engedjetek, prefektus vagyok! – Sikerült az utolsó emberen is átfurakodnia, és meglátta a triót. Felmérte a helyzetet és rákiabált Blackre.
-         Azonnal tedd le! Mindhárman büntetőmunkára mentek! Igen, te is! – nézett rá Pottere, amikor az tiltakozni akart.
-         De most tényleg Piton kezdte. – mentegetőzött Black.
-         Ti meg folytattátok!
Black kelletlenül ledobta Pitont a földre.
-         Lily édesem eljössz velem randizni? – ez Potter volt.
-         NEM! – válaszolt dühösen Lily majd eltrappolt a fülkénk felé.
-         De legalább most nem vont le pontot. – kereste Black a pozitívumot.
-         Ez igaz.
Lassan mindenki visszament a kupéjába. Én is elindultam, de még hallottam, hogy Black odasúgta Pitonnak.
-         Ezt még megbánod. Holnap éjfélkor a csillagvizsgálóban.
-         Ott leszek, arra mérget vehetsz.
Ezt a párbajt meg fogom lesni. De ahogy elnézem, Black simán legyőzi Pitont. Épp visszaértem a kupéba, amikor befutott a Roxmortsi állomásra a vonat. Amikor leszálltam a mozdonyról ez a gondolat futott át az agyamon: vajon milyen élet vár itt rám?



3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Először is köszönöm szépen, hogy írtál a blogomra! :) A történeted szerintem eddig nagyon jó, ügyesen bánsz a szavakkal!;) Tetszik, hogy akkorra írtad, mikor James-ék voltak diákok, még nem sok ilyennel találkoztam, sajnos. Gratulálok ehhez, sok sikert kívánok az íráshoz! :)
    Ginewra

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon tetszett az első fejezet!^^
    Hatalmas volt ez a beszólás Catherine-től:
    - Egy, neked csak Catherine, kettő, esetleg a kukáig megyek veled én meg vissza, míg te élvezheted az egerek társaságát, ha elférnek az egód mellett.
    Ezen jó 10 percet szakadta.X'D
    Puszszii
    Bonnie

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok! :D
    első és legfontosabb kérdés, hogy ugye ketten írjátok? mert kicsit belekavarodtam, mindenki egyes számot használ, de lehet, hogy csak én vagyok túl hülye, akkor viszont bocsi :D
    itt vagyok, ahogy ígértem :D
    nekem nagyon tetszik, hogy végre egy történetben nem csak James, hanem Sirius is ki van kosarazva :D és nagyon bírom Catherine-t :D
    kíváncsi vagyok, melyik házba kerül :D mert oké, az a legalapvetőbb, hogy a Griffendélbe, de viszont abba is rengeteg mindent belelehetne vinni, ha tényleg a Mardekárba kerülne :D
    szóval olvasom is tovább és inkább nem találgatok :D
    pusssz
    LilyV

    VálaszTörlés