2011. december 30., péntek

6. fejezet - Sár és levél

 




„Nekem káosz kell, nem bírom a rendet. Zaj kell, ami megöli a csendet. Élet kell és szabadság, nem valami ostoba hazugság.”


-    Lent megvárlak titeket. – mondta Becky reggel, majd elindult lefelé a klubhelyiségbe, míg mi még csak most ébredeztünk. Pár másodperc múlva egy sikítást hallottunk lentről.
Gonosz mosoly ült ki az arcomra, ugyanis én tudtam, hogy mi történt. Lily és Amy aggódva rohantak le a lépcsőn, én viszont mosolyogva. Lent elég vicces látvány tárult elénk.
Becky a klubhelyiség közepén állt, hajáról és ruhájáról egyenletesen csöpögött le az undorító sár. Próbálta letörölni az arcáról a barna trutyit, de nem nagyon sikerült neki – még jobban olyan lett. Az egész helyiség zengett a nevetéstől. Black büszkén nézte „művét”, ami az én ötletem volt. Becky dühösen nézett körbe a tetteseket keresve.
-    Potter! – indult el Potter felé.
-    Hé, ez most nem én voltam! – mentegetőzött rémülten.
-    Black! – változtatott irányt. Az említett elkezdett menekülni fotelen és emberkéken át (utóbbiak ezt nem nagyon értékelték), a mérges lány pedig kitartóan üldözte sárcsíkot hagyva maga után a vörös szőnyegen.
-    Oké, beismerem, én voltam, csak ne sározz össze! – biztos féltette a haját, pedig az iszap jót tenne neki. – Cathy ötlete volt az egész! –na szép! Megígértem, hogy elmegyek vele randizni, erre beárul.
-    Nem kellett nagyon erőltetnem. – vágtam vissza, de Becky már közeledett felém egy alapos fürdés ígéretét hordozva.
-    De csak mert azt ígérted, eljössz velem randizni!
-    Mi, te elmész vele randizni?  - torpant meg Becky.
-    Ühüm. – megpróbáltam kimenekülni a portréajtón, de elbotlottam egy játékseprűben(nyavalyás elsősök), és megismerkedtem szép vörös szőnyeggel borított padlóval. Az időközben újra támadásba lendült iszapcsaj pedig bennem botlott el, és egyenesen rajtam landolt teljesen összesározva.
Feltápászkodott rólam, elővette a pálcáját, és egy ügyes bűbájjal betemetett a pálcájából kiömlő iszappal. Próbáltam nem lenyelni a trutyit, és nagyjából leszedni magamról, mert nem láttam semmit. Mikor ez végre sikerült megpillantottam egy másik sárkupacot, amiből Black nyögdécselését véltem hallani. Bár ebben nem lehettem biztos, mert a fülembe is ment sár. Becky elégedetten nézett le ránk.
-    Te tehetsz erről! – ugrottam neki „bűntársamnak”. Iszapbirkózásunknak Remus vetett véget egy locsolóbűbájjal.
Pár óra múlva tökéletesen puha bőrrel üldögéltem az egyik fotelben. Hamar kibékültem Beckyvel, aztán Amyvel együtt nekiálltunk megcsinálni a házi feladatokat. A mágiatörit még úgy ahogy megoldottuk, de a bűbájtannál már Lilyért kiáltoztunk. Megmentőnk pár perc után megunta a kiabálásunkat, és lejött a hálóteremből. A segítségével végeztünk három óra múlva. Bele se merek gondolni, hogy nélküle mikor lett volna kész a levitációbűbáj hibás végrehajtásának következményeiről írandó harminc centis házi Flitwicknek…


Rábeszéltem kedvenc prefektusomat, hogy mutassa meg, hol a könyvtár. Az ikrek nem nagyon értették, miért is akarok oda menni, hiszen a házi már kész volt. Belépve a könyvtárba nyitva maradt a szám. A rengeteg könyvespolc roskadásig tele volt vastagabbnál vastagabb könyvekkel. Több tízezer könyv közül hogy fogom megtalálni azt, ami nekem kell?
Fél óra keresgélés után sem találtam semmit. Arra kaptam fel a fejem, hogy valaki berontott a könyvtárba. Becky volt az, elkapta a kezem, és kirángatott a könyvtárból.
-    El fogunk késni az edzésről! – francba, teljesen elfelejtettem. Általában pontos vagyok, de itt mindig kések.
Potter jól megdolgoztatott minket, fáradtan dőltünk be az ágyba, és rögtön elaludtunk.
Reggel álmosan ültem a griffendél asztalánál. Épp el akartam venni a tálcáról egy palacsintát, amikor egy tollas fekete valami landolt az én kiszemelt palacsintám közepében.


KÉT HÓNAPPAL KÉSŐBB


A griffendél klubhelyiségében kényelmesen összekuporodtam a kedvenc vörös fotelemben. A kezemben egy bűbájtan tankönyvvel (!) néztem a kandallóban lobogó vidám lángnyelveket, de a szívem összeszorult az aggodalomtól. Előttem a földön Becky kérdezte ki a mágiatöri anyagot Amytől, aki nem igazán tudta megjegyezni az évszámokat. A kanapén nem volt senki, de ők mégis a földön fetrengtek. Ezen már nem lepődtem meg, sok furcsaságot csináltak már. Lily a másik fotelben mondta fel magának a mérgek hatástalanításának módjait – amiből elég sok volt. Ritka az olyan pillanat, amikor mindenki tanul, de most Lily – hosszas győzködés árán - rá tudott venni minket. Még sose volt ilyen. Két hónap alatt senki nem láthatta magolni egyszerre mind a négyünket. Két hónap… Két hónapja a barátnőim az ikrek és Lily, két hónapja próbál becserkészni Black – sikertelenül - és két hónapja vagyok itt, a Roxfortban. És szeretek itt lenni, de most még sem tudok örülni.


Elővettem a zsebemből egy pergament, ami már gyűrött volt, annyiszor olvastam el. Két hónapja kaptam ezt a levelet is… A bátyám, Sebastian írt vissza nekem. Az állt benne, hogy meglepődött, hogy a griffendélbe kerültem, de nem bánja, és nem haragszik rám. Amikor ezt elolvastam nagyon megkönnyebbültem. Otthon mindig azt hajtogatta, hogy a mardekárba fogok kerülni, és ő nagyon büszke lesz rám, de ez nem így lett.  Nem bántam meg, hogy nem oda kerültem, ugyanis megismertem a mardekárosokat. Mind aranyvérű sznobok, akik megvetik a félvéreket és a sárvérűeket, azaz az én barátnőimet, és ezt sose hagytam szó - vagyis átok nélkül.
A levél második része rosszabb volt. Azt írta, hogy el kell utaznia egy kis időre, nem tudja mikor ér vissza, és hogy ne aggódjak miatta. Bezzeg azt nem írta le, hogy mégis hova megy, és miért. Két hónap alatt már biztos vissza kellett érnie. Tud magára vigyázni, de én mégis félek, hogy esetleg valami baja esett. Emiatt görnyedek immár fél órája a nyomorult bűbájtan könyv fölé, és olvasom el húszadszorra is ugyanazt a bekezdést.
Ebben a pillanatban lépett be a négy tekergő a portréajtón. Potter amint meglátta szerencsétlen Lilyt, egyből arra vette az irányt. Remus és Pettigrew leült a mellettünk lévő kanapéra, míg Black az én fotelom karfáján foglalt helyet.
-    Szia, Cathy! Bűbájtant tanulsz? Szívesen elmagyarázom neked az anyagot, ha esetleg nem érted.
-    Kotródj, Black! Tökéletesen tudom az anyagot!  - próbáltam elküldeni a fenébe, ami persze nem sikerült, mint általában. Ha egy Black rád száll, csak atombombával lehet levakarni. Észrevétlenül eltettem a levelet, még csak az kellene, hogy meglássa. Becky azonban észrevette rossz kedvemet, és ráült a fotel másik karfájára, ikertesója pedig elém a földre teljesen elzárva a menekülés egyetlen útját.
-    Mi a baj? – érdeklődött a szőkeség.
-    Semmi. – naná, hogy nem vette be.
-    Tudom, hogy van valami! Na, ki vele!
-    Nem érdekes.
-    Cathy, ha valami gond van, nekünk nyugodtan elmondhatod. – Black komoly arccal nézett rám, és mintha egy kis féltést is láttam volna a szemében.
-    Oké. – egyeztem bele. Mást úgyse tehettem volna. Lassan belekezdtem. – Két hónapja kaptam egy levelet a bátyámtól, hogy el kell valahova mennie, nem írta hova megy, és miért, azóta nem jelentkezett, és félek, hogy valami baja esett. – hadartam el mindazt, ami nyomta a szívem. Remus és Lily is idejött hozzánk, és eltöprengtek a dolgon.
-    Nem lehet, hogy elkapták a halálfalók? – tette fel a kérdést Black pár másodperc után.
-    Nem hiszem. – jelentettem ki magabiztosan. – Valami más történhetett.
-    Nyugodj meg, biztos, hogy elő fog kerülni. – próbált megnyugtatni Lily.
Az este hátralevő részében végig erről beszélgettek. Próbálták kitalálni, miért tűnt el a bátyám. Még sose láttam ilyen komolynak Blacket és Pottert, randira se hívták se Lilyt, se engem. Még azt is felajánlottak, hogy megpróbálják megkeresni Sebastiant, fél órába telt, hogy a csajokkal és Remusszal lebeszéljük őket róla.
Éjszaka alig aludtam valamit, ahányszor elszundítottam mindig rémálmom volt. Amikor reggel belenéztem a tükörbe csodáltam, hogy az nem törött ezer darabra. Ráadásul szombat lévén Potter egész napra lefoglalta a kviddicspályát. November 12-re tűzték ki az első meccsünket a hollóhát ellen, tehát Potter nagyon bekeményített. Minden edzés előtt elmondta, hogy a hollóhátnak még sose volt ilyen erős csapata, és hogy ne becsüljük alá őket. Az edzések számát heti háromról négyre emelte, és még hurrikánban is megtartotta, felmentést pedig csak annak adott volna, aki életveszélyes állapotban fekszik a gyengélkedőn. Párszor megfordult a fejünkben, hogy inkább mérget iszunk, minthogy Potter válogatott kínzási módszereit csináljuk kemény két órán át.


Amit soha nem gondoltam volna, hogy egy hullámhosszon vagyok Blackkel. Pedig nagyon jól össze tudunk dolgozni, kitaláljuk egymás gondolatait a kviddicspályán, egy pillantással tudatni tudjuk egymással terveinket – miszerint kit üssünk le a seprűről.


Közeledett a tizenhetedik szülinapom. De nem csak az enyém, kiderült, hogy Becky, Lily és én egy napon születtünk, november 13-án. Igaz, Becky és Amy ikrek, viszont Amy már tizennegyedikén született – éjfél után, míg Becky még éjfél előtt. Hatalmas bulit szerveztetnek a tekergőkkel. Már előre félek.
Fogalmam sincs, hogy mégis mit vegyek nekik. A következő hétvégén le lehet menni a Roxfort melletti faluba, Roxmortsba. Semmi kedvem sincs menni, de a csajok szerint jól jön egy kis kikapcsolódás, és amit mondanak, az úgy is van, ha meg nem, akkor meg tesznek róla, hogy úgy legyen. Ennyire már ismerem őket. Szóval majd veszek ott egy könyvet Lilynek, úgyis nagyon szeret olvasni, de az ikrekhez nincs ötletem.
Holnap október harmincegyedike, azaz halloween. Egy buli lesz este, ahova csak jelmezzel lehet bejutni. Gondolkoztam rajta, hogy kihagyom, de az egész suli ott lesz, és én nem az a fajta ember vagyok, aki szeret kimaradni a nagy dolgokból. Tehát valami jelmezt is kéne szereznem Roxmortsban, de fogalmam sincs, hogy mégis minek öltözzek. Próbáltam kiszedni a csajokból, hogy mik lesznek, de nem sikerült, a tekergők meg úgy titkolták, mintha az életük múlna rajta.


Épp egy kemény edzésről mentem be a kastélyba, amikor Black mellém szegődött. Mit akar ez már megint!?
-    Gyorsan mond, mit szeretnél, mert hulla fáradt vagyok. – mondtam, mielőtt megszólalhatott volna.
-    Honnan veszed, hogy akarok valamit? – Fúú, úgy letörölném azt az idióta vigyort a képéről. Biztos egy újabb randit akar… nem, ennyire hülye még ő se lehet.
-    Viccelsz, csak rád kell nézni!
-    Oké, tényleg szeretnék valamit. Volna kedved…
-    Nem! – vágtam közbe.  – Semmihez sincs kedvem, főleg ahhoz nem, ami veled kapcsolatos. – elhúztam volna a csíkot, ha hagyja, de miért is hagyná?
-    Várj már! Még el sem mondtam! – sietett utánam.  –Szóval, megyünk együtt a halloween buliba? – de, mégis. Még egy ilyen gyengeelméjű pasi nincs a világon.
-    Nem volt elég az előző randi? – néztem rá csodálkozva.
-    Azt hittem, megváltozott az álláspontod.
-    Rosszul hitted. – ezzel otthagytam.
Hát igen, az első randim Blackkel… Balul sült el, de csak az ő számára, én viszont nevettem egy jót. Naivan azt hitte, hogy romantikus lélek vagyok, tehát elvitt az első roxmortsi hétvégén Madam Puddifoot kávézójába.
 Amikor beléptünk az ajtón majdnem hátat fordítottam, és kiszáguldottam az utcára. Cuki rózsaszín terítő, piros szívecskék mindenhol, és nyáladzó párok. Sokkolt állapotban ültem le az ajtóhoz legközelebb lévő asztalhoz.
-    Mit hozhatok? – jött oda hozzánk egy pincér.
-    Mit szeretnél enni, Cathy? – nézett rám Black.
-    Még nem választottam. – beletörődően néztem bele az elénk készített étlapba. Ha már randi, akkor használjuk ki az ingyen kaját! Nézzük.
Lassan kinyitottam az előttem lévő (rózsaszín) étlapot, és félve belepillantottam. Előétel… Oké, ugorjunk a desszertekre. A szerelem habcsókja – fúúj. Van valami rendes kaja is itt? Lássuk a főételeket. Mi?! Mentolos tonhalspagetti?!
-    A legerősebb italt kérném. – nyögtem ki, sokkoltan meredve az étlapra.
-    Talán nem kéne inni délben. Még megárt – súgta nekem az az idióta, aki volt képes ide hozni.
-    Ha nem akarod, hogy beborítsalak a reggelimmel, akkor engeded, hogy igyak. Te akartad, hogy randizzak veled.
A pincér csodálkozva nézte a „beszélgetésünket.”
-    Elnézést, hogy közbeszólok, de roxfortos diákoknak nem adhatunk szeszes italt.
Csalódottan néztem az ajtóra a menekülést fontolgatva, amikor belépett egy csapat lány. Blacket és engem bámulva – ha szemmel ölni lehetne… - ültek le a mellettünk lévő asztalhoz. Biztos követtek minket. Randipartnerem rámosolygott a libákra – az egyik leájult a székről -, én meg szúrósan ránéztem. Elvégre mégiscsak velem randizik!
-    Szeretnéd, ha elmennénk máshova? – vetette fel.
-    Nem, ez a hely tökéletes. – a most kiötlött tervem végrehajtásához – tettem hozzá magamban.  – Egy epres álmot kérek. – mosolyogtam rá a pincérre. Remélem ehető lesz, bár nem nagyon hiszek benne. Ha ennek vége keresek egy jó éttermet, és eszek valami kevésbé „édeset”.
Black csodálkozva nézett rám, és egy kicsit talán gyanakodva is, túl gyorsan változott meg a véleményem.
-    Mi van? Meggondoltam magam. – förmedtem rá. Levette rólam a szemét, és a csajokat kezdte el stírölni. Közben meghozta a pincér az epres sütimet, én meg rögtön rávetettem magam. Egyből meg is bántam. Az eperbe egy halom édesítőszert tettek, a krém meg másból sem állt, csak cukorból. Szerencsére ki volt készítve az asztalra egy kancsó víz, amit gyorsan meghúztam, de még mindig össze volt ragadva a szám a cukormáztól. Blöö.
-    Nem finom? – vette le egy pillanatra a szemét a libákról Black. Megittam még egy pohár vizet és csak azután válaszoltam.
-    Szerinted miért ittam ki az étterem egész vízkészletét? Még mindig ragad a szám a sok cukortól. – fintorogtam.
-    Annyira nem lehet rossz!
-    Nem? Akkor kóstold meg! – azzal elé toltam a tányérom. Ránézett a csupa rózsaszín ételre, majd elfintorodott.
-    Inkább meghagyom neked. – viszakozott, és visszatolta elém.
-    Nem, ha már idehoztál legalább kóstold meg. Ne csak én kapjak cukormérgezést! – raktam elé újból, és várakozóan néztem rá. Megfogta a villát, megpiszkálta az epret, fintorgott és leszedett belőle egy kis darabot.
-    Ne csak az epret! A krémet és a cukormázat is, vagy beléd tömöm az egészet! – fenyegettem. Azt hittem meghátrál, de végül megfogott egy kis darabot, és lassan, nagyon lassan bekapta. Elkezdte rágni, de rájött, hogy ez nem fog menni, és inkább gyorsan lenyelte. Villámgyorsan megitta a maradék vizet miközben folyton fintorgott. Nevetve néztem, ahogy megpróbálja kinyitni a száját, nem túl sikeresen.
-    Öfferagaft a  fám. – nyögte nagy nehezen.
Majdnem lefordultam a székről a röhögéstől. Nagyon viccesen nézett ki kétségbeesett arccal, amint próbál valahonnan vizet szerezni. A cicababák közben lesték minden mozdulatát – és az enyémeket is, próbálták kideríteni, hogy vajon járunk-e.
Pár perccel később, tökéletesen nyíló szájjal ültünk egymás előtt. Blacknek megint a libákra vándorolt a tekintete. Eljött az én időm. *gonosz vigyor*
-    Mit nézel? – odanéztem, és úgy tettem, mintha most venném észre a csajokat. – Hé, te egy tucat lányt stírölsz, miközben velem randizol? –mondtam jó hangosan.
-    É-én nem…
-    De, jól láttam! Ne hazudj nekem még egyszer! Melyikkel kezdtél már ki a kapcsolatunk alatt? – már az egész étterem minket figyelt.
-    Mi a jó franc ütött beléd Catherine? Hiszen mi nem is… - értetlenkedett. Jól összezavartam.
-    Állandóan megcsalsz! Én ezt nem tűröm tovább! Szakítunk – a libák jól láthatóan fellélegeztek. Felpattantam és elindultam az ajtó felé.
-    Várj már, Cathy! – sietett utánam Black.
-    Mégis mire várjak? Örökre végeztem veled!
-    De…
-    Nincs de! Megcsaltál! A bátyámmal! – ordítottam, és kiviharzottam az étteremből. Az ablakon át láttam, hogy az összes cicababa sokkoltan mered Blackre. Elégedetten elmosolyodtam.


Azóta valahogy megcsappant a lányok érdeklődése iránta, ami nem volt olyan jó, mert így több ideje jutott rám. Folyton szívatjuk egymást, ez már rendszerré vált nálunk. Ő küld nekem egy borítékot, amit gyanútlanul kinyitok, és lám, zöld a hajam. Másnap Black kopasz fejjel ment órákra.


Becky és én nagyon jó barátnők lettünk. Nyílt csatát vívtunk a tekergőkkel, vagyis annak két tagjával, mivel Remust kedveltük, Pettigrew-t meg nem volt valami élvezetes szívatni. Tehát szegény Roxfortiaknak most már nem csak két ütődöttet kellett elviselnie, hanem két okos, kreatív, robbantgatós (bár robbantás ügyben gyakran kértük Amy segítségét) tehetséges, csínyspecialista, gyönyörű, tanárokat és tekergőket bosszantó és kicsit őrült lányt. Ja, a szerényt kihagytam. A glória világít a fejünk felett!


Reggel lementünk Roxmortsba. Benéztünk a Mézesfalásba, ahol beszereztünk egy halom édességet. Becky egy csomó fekete borsbogyót vett. Bár én még nem kóstoltam, de iszonyú erős lehet, de ő mégis szereti, a szemem láttára kapott be egyszerre három szemet. Majdnem én lettem rosszul tőle. Amy véletlenül vett egy Mirelit Egeret, és megette. Egész délelőtt cincogott tőle, Becky és én csak nevettünk rajta, szegény kétségbeesetten próbálta „elcincogni”, hogy szüntessük meg a cukor hatását. Beckyvel vettünk neki egy igazi egeret, és azzal próbáltuk vigasztalni, hogy így legalább érti valaki, hogy mit mond. Egész jól elcincogtak egymással… Lily megpróbált rajta segíteni, ami nem sikerült, de délutánra magától elmúlt a cukor hatása.
Megittunk egy vajsört a Három Seprűben, és újult erővel indultunk neki a jelmezrengetegnek. Halloween lévén minden kirakatból tökök, vámpírok, és zombik vicsorogtak ránk.
-    Jesszus, az Jessica Sadler? – torpant meg Becky egy üzlet előtt, és nézett be az ajtón. – Ugye nem abban a babarózsaszín hercegnőruhában akar elmenni a halloween buliba? – szörnyülködött a boltban pózoló szőke cicababán, akin tényleg egy undorító rózsaszín „rongy” volt.
-    Pedig nagyon úgy tűnik. – grimaszolt Lily.
 Jobban körülnéztem az üzletben, de csak kívülről. Minden rózsaszínben pompázott, még a falak is. Majdnem elhánytam magam, így inkább gyorsan tovább álltam.


Fél óra keresgélés után megtaláltuk a nekünk való helyet. Itt mindent meg lehetett találni a vámpírtól a boszin át egészen a zombiig. Sokféle morbid kiegészítő is tartozott a jelmezekhez. Amy sikító frászt kapott, amikor egy levágott kéz ugrott rá a fejére. Hosszas próbálgatás után mindenki megtalálta a maga jelmezét – amit persze senki nem mutatott meg. A tekergők is megtalálták ezt a boltot, mi meg gyorsan elhúztuk a csíkot. Kifelé menet láttam, amint Potter elcsen az egyik dobozból egy tarantulát, és észrevétlenül becsúsztatja azt Lily táskájába. Véletlenül elfelejtettem szólni neki a szőrös állatkáról a csomagjában…


Ellógtam a csajoktól arra hivatkozva, hogy ott hagytam a táskámat a boltban. Ez persze nem volt igaz, de tényleg elhagytam a táskámat. Amikor kimentünk a jelmezboltból bedobtam egy bokorba, hogy legyen okom elmenni. Amy bevette, Lilyben nem vagyok biztos, de Becky tekintetében szinte láttam, hogy tudja, mit akarok. Bementem vagy tíz boltba, mire mindenkinek találtam ajándékot, a lábam már nagyon fájt a sok mászkálástól. Sokáig kerestem a lányokat, már majdnem ott tartottam, hogy egyedül megyek vissza a suliba, mikor összefutottunk. Nagy szatyrokkal indultunk vissza gyorsan a kastélyba, hogy minél előbb elkezdhessük a készülődést.

3 megjegyzés:

  1. Heloo!
    Nagyon tetszik a töri :D
    Siessetek a következő fejezettel ;)
    Puszii♥

    VálaszTörlés
  2. jajj az a randi nagyon nagy lehetett xDDDD
    én alapból sós párti vagyok, de áhh, szörnyű lehetett az a süti :/
    kíváncsi leszek, mi lesz halloweenkor :D mármint a bulin :D
    puszi <3
    LilyV

    VálaszTörlés
  3. Üdv!
    A randi hatalmas volt.X''''''D
    Kíváncsi vagyok, vajon mi fog történni halloween éjjelén.:Dxd
    Puszszii
    Bonnie

    VálaszTörlés