7. fejezet - Halloween és rejtélyes eltűnés

"A fekete és a fehér együtt képez egy egységet, mindkettő kell a teljes élethez."

-    Hol a szempillaspirálom?
-    Kit érdekel a szempillaspirálod? Eltűnt a rúzsom!
Káosz uralkodott a lányok hálótermében. Itt egy fésű, ott egy körömlakk, és amott egy…
-    Áááááá! – pók. Asszem Lily most találta meg Potter ajándékát a táskájában. – Valaki tüntesse el innen ezt a szőrös izét! – Becky kijött a fürdőből a sikítás hallatán, és egyből meglátta a földön mászkáló pókot.
-    Jaj, de cuki! – habozás nélkül megfogta, és bevitte magával a fürdőbe.
-    Becky jó lesz, ha sietsz, mert nekem is kéne a fürdőszoba! – kiáltottam be neki már kissé türelmetlenül. Már fél órája bitorolja. Lily próbálta kiheverni a pók okozta sokkot, én meg Amy sminkjét csináltam.
-    Kész vagyok!
-    Végre! Minek öltöztél? – meredek az éppen előbújó Beckyre. Fekete csipkés földig érő ruhát viselt, a száját vérvörösre rúzsozta, a bőre meg halottsápadt volt, és a vállán ült Lily „kis” pókocskája.
-    Vámpírnak. – és kivillantotta tűhegyes vámpírfogait.
-    Mi?! – kapta oda a fejét Lily. 
-    Nem öltözhetsz vámpírnak!– ellenkeztem.
-    Igen, nem öltözhetsz annak! – értett egyet velem Lily, mire én kérdőn ránéztem.
-    Miért? – értetlenkedett a szőke vérszívó.
-    Mert én is az leszek! – kiáltottuk egyszerre Lilyvel, aztán mind a hárman elkezdtünk nevetni.
-    Én boszorkány leszek! - mondta lelkesen Amy.
-    Öhmm, nagyon… fantáziadús. – vigyorgott Becky és megint elkezdtünk röhögni.
Kiderült, hogy Becky megdermesztette a pókot és úgy rakta a vállára. Mindegyikőnknek hosszú fekete ruhája volt. Becky csinált mindenkinek dögös frizurát, és a fogainkat hosszúra és hegyesre varázsolta – remélem, vissza tudja csinálni. Kisminkeltük egymást, a bőrünket falfehérre mázoltuk, a szemünk fekete lett és persze nem hiányozhatott a vérvörös rúzs a szánkra. Na meg persze a művér…
-    Honnan szerzünk vért?
-    Csapoljuk meg Blacket és Pottert. – javasoltuk Beckyvel, de Lilynek nem nagyon tetszett az ötlet, inkább kutyult nekünk gyorsan művért.
Két órával később…
Beléptünk a csodálatosan feldíszített nagyterembe. A falakon pókhálók lógtak, páncélok ijesztgették az embereket a legsötétebb zugokban, vicsorgó tökök világítottak mindenhol és egy híres zenekar játszott a terem másik felében lévő színpadon.
-    Felkérhetem egy táncra a hölgyet?– suttogta valaki a fülembe. Megfordultam, és szembetaláltam magamat Blackkel… baltával a fejében.
-     Nocsak, ki rakta a fejedbe azt a baltát? Meg akarom köszönni neki… kár, hogy nem igazi. – gúnyolódtam.
-    Jaj ne, ha Black itt van a közelben, akkor Potter is. – sóhajtott lemondóan Lily és lassan megfordult. Jól gondolta, tényleg itt volt az „udvarlója” – Áááá!
-    Áááá! – Lily és Potter egyszerre sikítottak egyet.
-    Merlinre Evans, minek öltöztél te?! Amúgy dögös a rucid.
-    Vámpírnak, nem látszik? – vicsorított rá hegyes szemfogaival, mire Potter tett egy lépést hátra. – Te mi vagy? Zöld mocsárszörny? – Potter valóban zöld volt tetőtől talpig.
-    Dehogy! Zombi.
-    Uram atyám… - ezzel a vörös vámpír otthagyott minket, és elment feltehetőleg valami nyugodtabb helyet keresni. Hát, sok szerencsét hozzá, Lily. Potter persze követte.
-    Táncolunk, Lily?
-    Pukkadj meg!
-    Pukk.
-    Látsz valami jó pasit a láthatáron, Cathy? – kémlelt körül Becky (Black lelkesen integetett, hogy a lány észrevegye, de az ügyet sem vetett rá – ahogy én sem.)
-    Én egy pasit sem látok három méteres körzetben.
-    Hé! Én itt vagyok! – szólt bele most már Black.
-    Ki mondta, hogy te annak számítasz? – hűtötte le Becky. Ez az, csajszi! – Megvan az áldozatom. – mosolyodott el, és elindult fekete egy hajú jóképű pasi felé. Imád pasizni – mosolyogtam magamban. Legalább nem unatkozik, de én mit fogok itt csinálni jó pár órán át egy utánfutóval mögöttem – utalok itt Blackre.
-    Keresek valami kaját. – jelentette ki Amy, és elindult arra, amerre a sütis asztalt sejtette.
-    Várj már! Ne hagyj egyedül Blackkel! – kiáltottam utána, de már nem hallotta. – Mi lesz a fogyókúráddal? – Egy hónapja bejelentette, hogy fogyókúrázni fog… nem nagyon jön össze neki.
-    Édes kettes. – vigyorodott el a „baltás áldozat”.
-    Édes egyes. – hagytam ott őt és mosolyogva beleolvadtam a tömegbe. Remélem, nem talál rám újra ebben a nagy forgatagban, bár Blacket ismerve…
Egy asztalnál ültünk, Becky, Lily és én. Becky csak leült egy percre kifújni magát (egészen idáig táncolt, tehát másfél órán át), amiből húsz perc lett, Lily meg itt próbált keresni menedéket Potter elől, de mint azt előre meg lehetett jósolni, nem jött össze neki. Potter öt perce hozott mindegyikőnknek egy kétes eredetű koktélt, aztán eltűnt. (Szerencsére.) Nem nagyon akartuk megkóstolni, bár Potter váltig állította, hogy nincs benne méreg. A legbátrabb Becky volt, lassan felemelte a poharat, és szívott egy nagy kortyot a szívószálon át. Azt mondta, elég jó íze van, és alkohol sincs benne olyan sok, úgyhogy felbátorodtunk és elkezdtük szürcsölgetni. Még élünk, tehát nagy baj nem lehet belőle – remélem.
-    Remust nem láttátok? – szólalt meg hirtelen Amy. Mi midenttudóan elmosolyodtunk. Bár tagadja, de fülig beleszeretett a srácba.
-    Nem, de kíváncsi vagyok, hogy minek öltözött. – válaszolt Lily.
-    Lehet el se jött. – szomorodott el Amy.
-    Ne legyél már olyan pesszimista! – szóltam rá. – Buli van, és nem nyiffantunk ki Potter kotyvalékától, mi lehet ennél jobb? Különben is, biztos, hogy eljött Remus, másképp ki próbálná legalább egy kicsit is megfékezni a tekergőket?
-    Jogos. – helyeselt Becky. – Reménytelen harcot vív szegény. – vágott együttérző arcot.
-    Nem hoz valaki nekem egy kis sütit? – kezdte megint Amy.
-    Fogyókúrázol, nem emlékszel? Amúgy meg nem tudom minek, csontsovány vagy, már így is.
-    Nem is, nézd mekkora a seggem!
-    Senki nem kíváncsi a hátsó fertályodra, Amy. – bizonygattam.
-    Akkor majd hozok én sütit. – sértődötten állt fel az asztaltól. – Ááááá! Jesszus, a halloween nem nekem való!
-    Mitől ijedtél meg már megint? – fordultunk oda. Mögöttünk egy múmia állt kitárt kezekkel, csak a két szeme látszott ki a fehér… csíkokra vágott lepedő alól?
-    Úristen, ki vagy, és ki tette ezt veled? – szörnyülködött Lily.
-    Remmussz vaffok. – hallatszódott a válasz. – Szeggísszetek!
-    Mit motyogsz? – értetlenkedett Becky. – Beszélj értelmesebben!
-    Talán ha levennéd a szájáról a… mi ez?! Lepedő?
-    Igen, már nekem is feltűnt. – mondtam.
Amy odalépett a múmia elé, letekerte a lepedőt, és megláttuk szegény Remust.
-    Ó, kösz, már fél órája próbálok kiszabadulni. James és Sirius tekertek be teljesen, és jól sejtettétek, lepedővel.
-    Hogy bírod elviselni őket? – tettem fel a kérdést, ami már régóta motoszkált a fejemben. Mindig velük van, és még bírja ép ésszel, ez valóságos csoda. A lepedősrác leült közénk.
-    Igazából nem olyan rosszak, amilyennek látszanak. Veletek is csak azért viselkednek így – nézett Beckyre és rám -, mert mindig visszavágtok valamivel. Nem utálnak titeket, sőt, nagyon bírnak, ez nekik csupán szórakozás.
-    Szórakozzanak mással. – mondtam mogorván.
-    Ajjaj, ezek készülnek valamire… - sóhajtott lemondóan Remus, a színpadra nézve, mire mi is odakaptuk a fejünket.
Black és Potter felmentek a színpadra, és „lezavarták” az éppen játszó rock zenekart, akik ennek nem nagyon örültek.
-    Üdvözlök mindenkit ezen a csodálatos estén, remélem jól szórakoztok! – kezdett bele Potter a mondókájába. Vajon mit akarnak? – A jelmezverseny eredményeit fogjuk most kihirdetni… - de hiszen nem is volt szó jelmezversenyről! -, az első három helyezettet, akik persze nyereményt is kapnak. Kérem majd őket, hogy fáradjanak majd ide, és vegyék át a nyereményüket. A harmadik helyezett nem más, mint Remus Lupin, aki múmiának álcázta magát, nagyon ügyesen! – szegény Remus feje koppant az asztalon. – Gyere, Holdsáp, vedd át a nyereményedet! – félve ment fel a színpadra, tudván, hogy miket képesek „adni” nyeremény gyanánt.
-    Gratulálok, fogyaszd egészséggel. – nyomott a kezébe Black egy üveg lángnyelv whiskyt, amit McGalagony rögtön elkobzott, és büntetőmunkára küldte a két idiótát, alkoholos ital becsempészéséért.  Potter visszatért az eredményhirdetéshez, miközben Black az elkobzott italt gyászolta.
-    Második helyezést ért el Amy Bennett a bűbájos boszorka csodálatos jelmezével! – Amy nagyot nézett, amikor meghallotta a nevét és sietve felment a színpadra, remélve, hogy a nyereménye süti. És láss csodát, Black egy egész tálca süteményt adott neki ezzel a mondattal kísérve.
-    Gratulálok, további jó fogyókúrázást. – Amy kicsit megsértődött, de annyira nem, hogy ne álljon neki rögtön megenni a nyereményét.
-    Az első helyezés holtverseny lett. – folytatta Potter. - A nyertesek… - dobpergés, a dobolni próbáló Pettigrew kezéből kirepül dobverő, és eltalál egy szellemet – három gyönyörű vámpír…
-    Úr isten! – hördült fel Lily sejtve a folytatást.
-    Becky Bennett, Lily Evans és Catherine Drake. – hogy jutott ez eszükbe?!  A gyengélkedőbe akarnak kerülni? Mert ha én odamegyek hozzájuk, akkor ott kötnek ki. Ráadásul nem is jelentkeztünk erre a versenyre! Nem fogok kimenni… az ő érdekükben…
-    Gyertek már! – rángatott minket Becky. – Lily megpróbált felszívódni, de nem sikerült neki, és én sem tudtam meglógni a lelkes lány elől. – Ugyan már, lehet, hogy ez most jól fog elsülni!
-    Ezt komolyan gondolod? – néztem rá döbbenten. – Te megőrültél! – csak kiráncigált minket a színpadra, ahol Black a kezünkbe nyomta a nyereményt, azaz egy-egy tököt… Ez most komoly?!
-    Gratulálok, csajok, a nyereményetek egy tök és egy halloweeni torta! – mutatott a „díjkiosztó” színpadiasan az éppen előkászálódó Pettigrew-ra, aki egy hatalmas tortát egyensúlyozott a kezében. Nagyobb volt a torta, mint az egész gyerek, fekete volt, szellemek, vámpírok, egyéb szörnyek, tökök és gyertyák voltak rajta.
-    Becky, az nem az én pókom? – vette észre a lány vállán csücsülő állatkát Potter. Mielőtt Becky válaszolhatott volna Lily nekitámadt Potternek.
-    Micsoda?! Te raktad a táskámba?! – ezzel neki hajította a tököt, de a srác szerencsésen kitért elől, így az a színpad mellett ácsorgó zenekar egyik (nagydarab) tagját találta el. Mivel háttal állt, így nem láthatta, hogy ki dobta meg, ezért a hozzá legközelebb állót vette célba. Azaz Pottert. Közben Becky pókja megelevenedett és ráugrott Blackre, mire az ijedten megpróbálta lerázni magáról, miközben össze-vissza ugrált, és kiáltozott.
-    Áááááá! Valaki segítsen! Meg fogok halni! – az még okés, hogy kiáltozik, de azért nem kellett volna nekem esnie! Márpedig a nagy ugrándozásban nekem esett, és együtt borultunk el. Egyenesen bele a tortába…
***
-    Jó volt ez a buli. – szólalt meg Becky, amikor már visszaértünk a klubhelyiségbe. Mivel McGalagony kirakott minket, azaz Blacket, Pottert, Pettigrew-t, Beckyt, Lilyt (bár őt fogalmam sincs, miért) és engem, nehogy még nagyobb kárt tegyünk.
-    Jó volt?!  Soha nem jön ki a ruhámból a málnakrém! – próbáltam leszedegetni magamról a torta maradványait.
-    Amúgy finom, kóstold meg! – kapott be egy tortadarabot Black, amit leszedett a ruhájáról.
-    Kösz, inkább nem. – morogtam. – Az egész miattad van. És tartozol nekem egy ruhával! Tuti, nem jön ki belőle a málna!
-    Oké, de nem én vagyok a hibás. James rakta bele a pókot Evans táskájába, amiért Evans hozzávágta a tököt, ami eltalálta a gitárost, ettől megijedt a pók és rám támadt, amitől meg én rezeltem be és ezért mentem neked és borultunk bele a tortába.
-    Ezzel arra akarsz kilyukadni, hogy én okoztam ezt az egészet? – háborodott fel Potter.
-    Pontosan, haver.
-    Hé!
Ekkor észrevettem valamit. Pontosabban valakit.
-    Öhm… Lily. Van valami a fejeden.
-    Micsoda? Áááááá! Valaki szedje le rólam ezt a szörnyeteget!
-    Várj, Lily ne mozdulj! Megijeszted szegénykémet!
***
Gyorsan teltek a napok, és egyre közeledett az első kividdicsmeccs, amit a hollóhát ellen játszottunk. Még mindig nem volt semmi hír a bátyámról, és ez nagyon aggasztott. A tanárok nagyon sok tanulnivalót adtak, meg ott voltak az edzések, amik után – Potternek köszönhetően – hulla fáradtan dőltünk ágyba, és fáradtan is ébredtünk. Ez is egy ilyen reggel volt.
Becky, mint mindig, most is éber volt már abban a pillanatban, mikor kinyitotta a szemét. Ennek köszönhetően mindig ő ébresztett fel minket. Vagyis csak Amyt és Lilyt, mert én már megtanultam, hogy jobban járok, ha magamtól kelek fel.
-    Kész vagytok már? – türelmetlenkedett Becky.
-    Mi már igen, ha nem vetted volna észre, csak Amy nem! – mondtam jó hangosan, hogy a fürdőszobában lévő lány is meghalhassa. Becky nekiállt megetetni a pókocskáját, aki „izgalmassá” tette a halloweent, és akit Becky mentett meg a buli után Lily fejéről. Azóta itt tartotta egy ketrecben.
-    Miért nem tárolod máshol a háziállatkádat? – kérdezte Lily, miközben undorodva nézett a pókra. – Minden este attól félek, hogy éjszaka rám mászik.
-    Nem fogja leharapni a fejed!
-    Kész vagyok, mehetünk! – vetett véget a vitatkozásuknak Amy.
Első óránk SVK volt, és most kivételesen időben beértünk, de a tanárnak még nyoma se volt, ahogy Amynek se. A nagyterem előtt elvált tőlünk, és azóta nem láttuk. Öt perc múlva végül betoppant.
-    Te meg hol voltál? – vonta kérdőre a testvére. Amy leült a szokott helyére, azaz Lily mellé, és vállat vont.
-    Sehol. Hogy-hogy nincs itt a tanár? – nézett végig a zsibongó osztályon.
-    Fogalmunk sincs. Eddig még soha nem késett. – mondta Lily.
-    Ne tereld a témát, Amy! – ripakodott rá a tesója. – Hol voltál? És miért csokis a szád?
-    Hoppá. – kapott a szájához, és kezdte el dörzsölni, de már késő volt.
-    Ugye nem a konyhában voltál már megint sütit enni? – kérdezte Becky, bár a válasz egyértelmű volt. Ebben a pillanatban nagy meglepetésünkre McGalagony lépett be a terembe, mire rögtön síri csend lett. A professzor a tanári asztal mögé állt, és még sose láttam ilyen komornak az arcát.
-    Blad professzor sajnos nem tudott megjelenni az órán, és még ki tudja meddig nem fog, így most én tartom meg, amíg nem találunk valakit, aki helyettesíteni tudja. – tájékoztatott minket. Potter keze a magasba lendült.
-    Hallgatom, Mr. Potter.
-    Mi történt vele?
-    Eltűnt. – a prof szava megdöbbenést váltott ki és mindenki elkezdett sutyorogni.
-    Csend legyen! Erről több információt nem vagyok hajlandó elmondani! – tett csendet az osztályban. Nekem volt egy tippem, hogy mi történhetett az SVK tanárral.
-    Halálfalók rabolták el? – kiabálta be Black. Pontosan ez volt az én sejtésem is.
-    Nem válaszolhatok több kérdésükre.
-    Kérem, tanárnő. – könyörgött Becky.
-    Legyen. – adta be a derekát McGalagony. – Csak annyit tudunk, hogy a hétvégén elment Roxmortsba beszerezni pár dolgot, és nem tért vissza.
Újra beindult a sugdolózás a teremben. Nem mondhatom, hogy nem örültem a tanár eltűnésének. Mindent megtett annak érdekében, hogy az óráin leégessen, és elég észrevehetően szaglászott utánam. Nem mintha nagyon eredményes lett volna az akciója ellenem, de egy idő után nagyon idegesítő lett. De most komolyan, képzeljétek el, mielőtt bemész a mosdóba látod a folyosó sarkán, kijössz a budiból, és még mindig látod ugyanott, aztán elmész a könyvtárba, és megint ott látod a polcok között.
-    Elkezdeném a tanórát! – emelte fel a hangját McGalagony professzor, mire mindenki elkussolt. – Mit vettek utoljára? Miss Evans…
Egész órán jegyzeteltünk, alig vártuk, hogy vége legyen. Mikor kicsöngettek a dupla óráról és kiértünk a teremből mindenki Blad eltűnéséről beszélt. Becky is felhozta este a témát a klubhelyiségben. Csak mi négyen voltunk ott, a tekergők is elmentek máshova randalírozni.
-    Szerintetek is a halálfalók rabolták el? – kérdezte.
-    Halálbiztos. – jelentettem ki magabiztosan.
-    De miért? – nézett fel a könyvből Lily is.
-    Egyszerű a válasz. Blad auror, sőt az egyik legjobb, tehát nagyban megnehezítené a Roxfortba való bejutást. – magyaráztam.
-    Komolyan azt hiszed, hogy meg akarják támadni a sulit?  - épp válaszoltam volna, amikor Amy a homlokára csapott és felkiáltott.
-    Elfelejtettem holnapra megcsinálni a mágiatörit! Lily, megadod, légyszi?
-    Miért hagysz mindent az utolsó pillanatra? Na jő, most utoljára. Gyere menjünk fel a hálóterembe.  – miután felmentek Becky ott folytatta a beszélgetést, ahol abbahagytuk.
-    Arra én is gondoltam, hogy meg akarják támadni a sulit, de ebben nem pont Blad akadályozná meg őket. Itt van Dumbledore…
-    Dumbledore nem mindig lesz itt.
-    Ezt hogy érted? – rökönyödött meg.
-    Vak vagy? Dumbledore öreg, és már a varázsereje sem a régi! Már nem olyan nagy ellensége Voldemortnak, mint régen. – amikor kimondtam a Sötét Nagyúr nevét, még csak meg sem rándult az arcizma, pedig szinte mindenki fél a névtől. – Amint alkalma lesz rá, megtámadja és megöli. – mondtam ki a kegyetlen igazságot.
-    Szerintem Dumbledore nem gyengülhetett le ennyire. Egy éve harcolt Voldemortal, és majdnem felülkerekedett rajta.
-    Lásd már be, Dumbledore szenilis vén bolond! Voldemort ereje rohamosan nő, viszont az övé egyre csak csökken! Semmi esélye ellene!
-    Oké, tegyük fel, hogy így van. De ott a Főnix rendje, amiben benne van egy csomó erős boszorkány és varázsló. Ha megtámadná a Roxfortot nagyon nagy sereggel kell jönnie, mert ott van, mint mondtam a rend, aztán az aurorok, akik rögtön ide jönnének, itt vannak a tanárok és tuti, hogy a felsőbb éves diákok is harcolnának. Teljes erőfölény.
-    Ez csak önáltatás. Fogalmad sincs, mekkora ereje van a Nagyúrnak!
-    Miért, te tudod? – hallottunk meg egy hangot a hátunk mögül.
-    Nem, de sejtem. – ránéztem Beckyre és egy pillanatig mintha gyanakvást láttam volna az arcán.  – Mit keresel itt egyedül, Potter? – hátra se kellett néznem, hogy megállapítsam ki csatlakozott hozzánk. – Hol hagytad a haverjaidat? Talán…
-     Ne válts témát!
-    Ne vágj a szavamba! – már egymás előtt álltunk gyűlölettől izzó szemekkel, és közel álltunk hozzá, hogy megátkozzuk egymást.
-    Sziasztok! Mi ez a nagy gyülekezés? – hallottuk meg a portréajtó irányából Black hangját. – Hé, Ágas mi a fenét csináltok? – vett észre minket, mi meg még mindig gyilkos tekintettel lestük egymást.
-    Csak kötekedik a haverod. – intéztem el ennyivel, aztán szó nélkül otthagytam őket és felmentem a hálóterembe. Becky pár másodperc után követett.
-    Mi a fene volt ez? – kérdezte miközben felfelé mentünk a lépcsőn.
-    Egyszerűen csak nem bírjuk egymást. – az arcából ítélve nem nagyon hitte el Becky, hogy csak ennyi az egész. Beléptünk a hálóterembe, ahol Lily és Amy már nagyban beszélgettek. Úgy látszik hamar kész lettek a házival.
-    Szerinted ki lesz az új SVK tanár? Remélem nem valami balfácán. Lehet megint aurort küldenek. – találgatott Lily.
-    Nem tudom, lehet, senki nem akar jelentkezni, főleg most, hogy egy tanár még egy évig se bírta. – tűnődött el Amy.
-    Ja, az átok. Épeszű ember nem vállalja el, az biztos.
Átöltöztem, aztán bebújtam az ágyba, viszont nem tudtam elaludni. Becky tudja, hogy valamit titkolok. Igaz, többet nem esett szó erről az estéről, és úgy tettünk, mintha meg sem történt volna. Viszont minden alkalmat megragadott, hogy több információhoz jusson hozzá a múltamhoz kapcsolódóan. Sikertelenül.
Ennek ellenére ő volt a legjobb barátnőm. Vele éreztem magam a legjobban, ami valószínű annak köszönhető, hogy ugyanannyira voltunk őrültek és önfejűek. Gyakran tettünk éjszakai sétákat, különféle okokból, mint például megbűvöltük az alagsori folyosókat, ahol a leggyakrabban jártak a mardekárosok, meglepetéseket hagytunk a tekergőknek vagy éppen szívattuk az SVK tanárt. Amit sajnos már nem tehetünk. Pedig nagyon vicces volt, amikor kicsaltuk hajnali kettőkor a szobájából, és amint kilépett az ajtón rázúdult egy vödörnyi víz.
***
-    Hé, ráléptél a lábamra!
-    Bocs, de nem láttalak! – éjszaka volt, egy sötét titkos folyosón mentünk végig Beckyvel, és hát nem nagyon láttuk egymást. Az még nem lett volna baj, hogy sötét van, mert mint kiderült mindketten tökéletesen látunk a sötétben, de kiábrándító bűbájt szúrtunk egymásra, hogy mások se lássanak meg. Végre a szűk járat végére értünk, legalábbis ezt bizonyította az, hogy neki mentem egy faliszőnyegnek. El akartam húzni, hogy kijussak innen, de Becky megállított.
-    Psszt, hallgasd csak! – suttogta, és ekkor meghallottam. A szőnyeg túloldalán beszélt valaki. Vagyis valakik. Óvatosan kinéztünk, de nem láttunk senkit.
-    Menjünk a Mézesfalásba!
-    Hogy akarsz bejutni, Féregfark? Hajnali két óra van!
-    Ez James, Sirius és Peter! – ügyes vagy, Becky, hogy rájöttél, de muszáj volt kiabálnod?! – dühöngtem magamban.
-    Van itt valaki! – hallgattatta el a másik kettőt Potter. Remek, meghallott minket! Barátnőm bocsánatkérően nézett rám, de már késő volt. Lépteket hallottunk, amik lassan közeledtek felénk. Nem tudtuk megállapítani, hogy ki volt az, de már épp húzta volna el a faliszőnyeget, amikor…
-    Hagyd, Tapi, menjünk! Farki, rakd el a pergament, és húzzunk innen! – aztán már csak a távolodó lépteiket hallottuk. Párszor már előfordult, hogy „összefutottunk” velük egy-egy éjszakai sétánkon.
Kimerészkedtünk rejtekünkről, a srácoknak már nyomuk se volt.
-    Van ott valami a földön! – mutatta Becky. És tényleg volt ott valami. Odamentem, és felvettem. Egy pergamen volt az, amin írás volt.
-    Mi ez? – kérdeztem. Fényt gyújtottam a pálcámon, és elkezdtem olvasni:
A Bűbájos Bajkeverők Kelléktára büszkén prezentálja Holdsáp, Tapmancs, Féregfark és Ágas urak művét: A Tekergők Térképe.  – kihajtottam a pergament és vonalak sokaságát pillantottam meg. Rájöttem, hogy ezek nem csak vonalak, hanem folyosók és termek.
-    Nézd, ott mennek Blackék! – mutattam a térképen egy pontra, ahol kis lábnyomocskák mentek felettük egy felirattal, amin a tekergők neve volt.
-    Az a harmadik emeleti folyosó. És ha ők ott vannak… - nézte izgatottan a pergament Becky -, akkor mi pontosan… itt állunk! – mutatta, és valóban ott állt két pár lábnyom felettük a nevünkkel.
-    Ez a Roxfort térképe! – kiáltottuk el magunkat egyszerre. Ebben a pillanatban egy nyávogást hallottunk lentről.
-    Mrs. Norris is mindig jókor jön. – dühöngött a szöszi.
-    Húzzunk el, mielőtt Friccs is ide talál jönni. – gyorsan elhúztuk a csíkot és visszamentünk a klubhelyiségbe, miután sikerült lerázni a nyomunkban loholó gondnokot. Megegyeztünk, hogy holnap (vagyis inkább ma) alaposan áttanulmányozzuk a térképet.


-    Szerinted tényleg a tekergők csinálták ezt a térképet? – kérdezte Becky. A Szükség szobájában voltunk, amit ő fedezett fel pár éve. Az volt ennek a szobának a különlegessége, hogy azzá vált, amire épp szükséged volt. Például ha WC-re kellett menned budivá változott. Most a griffendél klubhelyiség alakját vette fel, és senki nem tudott bejönni rajtunk kívül.
-    Blackből és Potterből nem nézném ki, hogy tudnának ilyet csinálni, Remusról jobban elhinném.
-    Ez a te véleményed, szerintem tehetségesek.
-    Ja, tehetségesek az idegesítésemből. – morogtam.
-    Az a legkirályabb benne, hogy mutatja, hogy ki hol van éppen. Így el tudjuk kerülni Friccset és a tanárokat. És nézd – mutatta -, itt van egy csomó olyan folyosó, amiről mi nem tudunk. És van – kezdett el számolni -, hét olyan is, ami kivezet a Roxfortból. – erre felkaptam a fejem.
-    Ezt a négyet én is ismerem, de sajnos Frics is. Tehát maradt ez a három. – mutatta.
-    Ennek a fúriafűz tövénél van a bejárata. – mondtam. Egyszer volt szerencsém megismerkedni ezzel az agresszív fával. Ha Lily nem figyelmeztet, akkor elég fájdalmas lett volna az összeismerkedés.
-    Akkor azt kizárhatjuk. Maradt még kettő, egy a harmadikon és egy a negyediken.
-    Ki kéne próbálni őket, nem gondolod?